2011. szeptember 02., 12:172011. szeptember 02., 12:17
„Az MPP a csalódottakat és a kiábrándultakat gyűjti össze a hétvégén Marosvásárhelyen, és az ő nevükben próbál politizálni” – fogalmazott Tamás Sándor, aki szerint ezzel szemben az RMDSZ azokat képviseli, akikben van akarat, és dolgozni, haladni szeretnének.
„Az országos szinten 1,5 százalékos támogatottsággal rendelkező polgári párt és annak dölyfös elnöke el kell ismerje a kézdivásárhelyi és baróti polgármesterek eredménytelenségeit is” – szögezte le Tamás Sándor. Emlékeztetett: Nagy István baróti elöljáró a magyarellenes kirohanásairól ismert Dan Suciut, a Konzervatív Párt Kovászna megyei elnökét alkalmazta tanácsadónak, arra hivatkozva, hogy a szakmai tudására van szüksége. Tamás szerint ezáltal is bizonyítást nyert, hogy miközben az RMDSZ a magyarok érdekeit a románokkal szemben is védeni próbálja, az MPP a magyarok ellen harcol, akár magyarellenes románok segítségével is. Suciu két évvel ezelőtt Antal Árpád polgármester leváltására gyűjtötte az aláírásokat, azóta sem rukkoltak elő a kézjegyekkel, és a beharangozott referendumra sem került sor.
Mint arról beszámoltunk, Szász Jenő MPP-elnök a párt szombati marosvásárhelyi kongresszusáról tájékoztatva elmondta, többek között az RMDSZ-ből és annak a kormányzati szerepvállalásából kiábrándultakat akarják megszólítani: a kisnyugdíjasokat, a bérük egynegyedét elveszítő tanárokat, egészségügyi dolgozókat. Az RMDSZ két évtizedes elhibázott baloldali politikájával szemben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal (EMNT) közösen kell a nemzeti alternatívát felállítani, a keresztyén gondoskodás jegyében erős szociális pillérrel kiegészítve, fogalmazta meg pártja politikai üzenetét Szász. Az MPP a szombati kongreszszuson a helyhatósági választásokra készül, illetve háttérintézményeket hoz létre.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.