
Fotó: A szerző felvétele
Egy másik, szintén román párt által rendelt felmérés szerint Nagy a szavazatok csaknem 70 százalékára számíthatna. Függetlenül az eredménytõl, Szászrégenben már az is bravúrnak számít, hogy az RMDSZ jelöltje valós eséllyel szállhat versenybe a városvezetõi tisztségért. A régeni magyarság aránya 2004-ben alig haladta meg a 30 százalékot, mára pedig 28-29-re apadt. A város lakóinak többsége azonban elégedett Nagy András tevékenységével, akinek ötletes és dinamikus munkamódszere rányomta a bélyegét a település megújuló arculatára. A polgármester azt mondja: nem tart sem a háttérbõl ellene dolgozó személyektõl, sem az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) vádjaitól.
98 százalékos teljesítmény
Amikor lapunk Nagy Andrást eddigi tevékenységének „elszámolására” kérte, a polgármester egyik fiókjában sem találta a 2004-es választásokra kiadott, ígéretekkel teleírt szórólapját. „Nem baj, mert van egy munkatársam, akinek biztos, hogy akad még egy példánya, hisz programom minden egyes pontját és fejezetét figyelemmel követi, és számon tartja” – mondta, majd magához hívta Emese Ardeleant. „Polgármester úr, vigyázzon rá, mert ez az egyetlen példány maradt meg!” – figyelmeztette a hivatalnok, aki gondosan õrzött szórólappal lépett be az irodába. Amikor arról kérdeztük Ardeleant, hogy megítélése szerint fõnöke milyen arányban teljesítette négy évvel ezelõtt felvállalt ígéreteit, a sajtóosztályon dolgozó hölgy egy határozott 98-at vágott rá.
„Nyilván nem sikerült minden. Ha valamivel kimondottan elégedetlen vagyok, akkor az a városházán uralkodó légkör. Sajnos négy év alatt sem tudtam rávenni valamennyi alkalmazottat arra, hogy változtasson magatartásán, lelkiismeretesen, pontosan végezze a munkáját. A jelenlegi törvények meg igencsak körülményessé teszik a nem megfelelõ munkaerõ elbocsátását” – sajnálkozott Nagy András. Ennek ellenére már polgármestersége elsõ két évében sikerült „eltanácsolnia” a földpanamákkal vádolt személyeket, akiket volt alkalma megismerni alpolgármesterként eltöltött évei alatt.
Infrastruktúraépítés és kétnyelvûsítés
A városatya leginkább az infrastruktúra korszerûsítésére büszke. „Örülök, hogy bele mertem vágni egy 18 millió lejes bankkölcsön felvételébe. Ebbõl úgy sikerült úthálózatot rendbe tenni, vezetékeket cserélni, hidakat építeni és sáncokat kialakítani, hogy közben a lakossági adókat nem kellett növelnünk” – sorolta. Közben sikerült korszerûsíteni a város közvilágítását, megoldani az utcák gépesített takarítását, rendbe hozni a zöldövezetek egy részét, néhány játszóteret létesíteni, járdát piskótázni és iskolai hõközpontokat modernizálni. Az elmúlt három és fél év alatt több, fiataloknak szánt tömbházlakás épült, és elkészült két szociális otthon. A stadiont oly módon sikerült felújítani, hogy ma már elsõ osztályos labdarúgó-mérkõzések lebonyolítására is alkalmas. Bár az eredeti tervhez képest kissé megkésve, de az idény elején végre megnyílik az évekig nem mûködõ, teljesen megújult városi strand is. A területkisajátítások által ugyanakkor elkezdõdött két terelõút megépítésének elsõ szakasza is.
Kérdésünkre, hogy mi az, amit kimondottan a város magyarságáért tett, Nagy András az anyanyelvhasználat bevezetését és a visszaszolgáltatásokban történõ visszaélések megszüntetését sorolta jelentõs megvalósításai közé. Mint vázolta, nemcsak hogy minden, önkormányzati alárendeltségbe tartozó középületre kétnyelvû felirat került, de ma már a városházán is valamennyi közönségszolgálatot ellátó irodába sikerült magyar vagy magyarul beszélõ hivatalnokot alkalmazni. Felvetésünkre, hogy valamennyi iskola, kultúrintézmény meg egészségügyi egység román személyiség nevét viseli, a polgármester belátta, hogy ezen a téren nem tehetett semmit. Amint kifejtette: az intézmények elnevezésérõl még hivatalba kerülése elõtt gondoskodott a román többségû önkormányzati testület. „Egyetlen megoldás az lenne, ha valamelyik iskolát utólag átkeresztelnénk” – fûzte hozzá.
A lakosság vele tart, a DNA ellene munkálkodik
Nagy András úgy érzi, Szászrégen lakóinak nagy része értékeli munkáját, és nemzetiségétõl függetlenül, hajlandó lenne õt újraválasztani. A román pártok is csak azok után gondolkodtak el a közös jelölt állításáról, miután kiderült: a magyar polgármesternek jelentõs esélye van az újrázásra. A PSD által javasolt egyezség dugába dõlt, ezért a szociáldemokraták Maria Precup, helyi elnökük személyében saját jelölttel jelentkeznek. Nagy András szerint a liberális Ionel Rînja alpolgármester és a jelenleg PD-L-s színekben politizáló, több pártnál is megfordult valamikori elöljáró, Eremia Pop jelöltségét kell komolyan venni. „Szászrégenben még él és virágzik a nacionalista gondolkodásmód” – vélekedett Nagy, majd a névtelen feljelentések tömkelegét sorolta. Az olykor a groteszk határát súroló vádak egyikében a DNA is vizsgálatot indított. A korrupcióellenes hatóság azzal vádolja Nagy Andrást, hogy az önkormányzati testület helyett személyesen döntött egy új kórház és a hozzá vezetõ bekötõút nevérõl. Az elõljáró szerint valójában az történt, hogy a kórházépítésre alkalmas, négy és fél hektáros telket adományozó személynek az volt a kikötése, hogy a leendõ egészségügyi intézményt Máriáról, Jézus anyjáról, a hozzá vezetõ utat pedig Szent Erzsébetrõl nevezzék el. „Mekkora az a kár, amit a városnak okoztam azzal, hogy hajlandó voltam elfogadni az adományt. Másrészt eddig se a kórház nem épült meg, se az utca nem készült el. Ha a névtelen feljelentések kapcsán a DNA kétéves vizsgálódás után is csak ezt a vádat tudta a nyakamba varrni, azt jelenti, hogy mandátumom alatt jól és tisztességesen dolgoztam” – fejtette ki némi öniróniával Nagy András, aki leszögezte: sem most, sem a kampány alatt nem hajlandó megváltozni, képmutatással plusz szavazatokra vadászni.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.