
Gróf Rhédey Lajos szobrának várva várt avatása és számos lovas program jelenti az idén június 18. és 24. között zajló nagyváradi Szent László Napok legnagyobb újdonságát.
2018. május 17., 22:332018. május 17., 22:33
Ötévnyi huzavona után éppen egy hónap múlva, az idei Szent László Napok nyitónapján végre felavatják gróf Rhédey Lajos szobrát Nagyváradon – jelentette be csütörtökön a június 18–24. között zajló váradi kulturális fesztivált beharangozó sajtótájékoztatón Zatykó Gyula főszervező.
Amint arról több ízben is írtunk, a város nagy mecénásának számító főnemes többek között saját nagy kertjét is a városnak adományozta, ma is állatkertként, illetve parkként működik, és ez utóbbi adott helyet az első két Szent László Napoknak is. A fesztivál szervezői itt döntötték el, hogy szobrot emelnek az adományozónak, majd civil adományokból és a Magyar Polgári Egyesület által a Nemzeti Kulturális Alaptól nyert pályázati pénzekből kiönttette a büsztöt, ami immár hamarosan a Rhédey-kert egyik ékessége lesz.
A sajtótájékoztatón ugyanakkor elhangzott,
Zatykó Gyula főszervező kiemelte, a Szent László Napok szerkezete nem változik, így június 17-én, vagyis a nulladik napon az immár hagyományos, Nagy József Barna szervező által „családi örömbringázásnak” nevezett eseménnyel indul, amelynek keretében, akinek kedve szottyan, átkerekezhet Váradról Szent László biharkeresztesi szobráig.
A térség legnagyobb kulturális fesztiválján idén is kiemelt szerepet kapnak a családbarát, hagyományőrző, valamint kulturális rendezvények, idén premierképpen lesznek lovas programok is. De megtartják az immár elmaradhatatlan kézműves vásárt, a Nagyváradról elszármazottak találkozóját, idén is lesz örömfőzés, kialakítanak borfalut is, lesz sok humor, és természetesen ismert és elismert előadók koncertjeivel is becsábítják az érdeklődőket a középkori vár falai közé.
Amint azt a Facebook közösségi oldalt rendszeresen használók már sejtik, az idei Szent László Napokat csúcsra járató június 22–24-ei hétvége péntek esti sztárzenekara nem más lesz, mint a Magna Cum Laude, amely 21 órakor csap a húrok közé az immár hagyományosan a várban felállított nagyszínpadon.
Vasárnap este 21 órakor pedig örökzöld slágerekkel vár mindenkit Fenyő Miklós és csapata, a Fenyő Gyöngye zenekar, a Csacska Macska vokál és a Jampi Angyalok táncosai azt ígérik, mindent megtesznek annak érdekében, hogy aki eljön a koncertre, nagyszerű élménnyel gazdagodjon.
Mihálka Melinda, a Szent László Napok programigazgatója ugyanakkor jelezte, természetesen ennél sokkal bővebb az idei koncertfelhozatal, több fellépés is lesz a vár nyári színházában: szerdán sanzonest várja az érdeklődőket, pénteken a Szigligeti Színészzenekar, majd Andy Roll, vagyis Dutka András csap a húrok közé, szombaton a Corvina Consort együttes régizenekoncertjét tartják a vártemplomban, utána pedig a 100 Folk Celsius szórakoztat kicsiket és nagyokat egyaránt.
Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.
Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.
Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
szóljon hozzá!