
Szijjártó Péter (archív felvétel)
Fotó: KKM
Elfogadhatatlan, hogy Romániában visszalépés történik a nemzeti közösségek jogaiban – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében.
2019. július 06., 16:542019. július 06., 16:54
2019. július 06., 16:562019. július 06., 16:56
A bukaresti kormány által sürgősségi rendelettel hatályba léptetett új közigazgatási törvénykönyv – ellentétben a parlamenti többség által korábban támogatott javaslattal – nemhogy nem bővíti a nemzeti közösségek jogait, már meglévő, szerzett jogokat vesz el – mutatott rá.

Az RMDSZ szerint csorbítja a kisebbségi jogokat, és visszalépést jelent az eddig hatályos rendelkezésekhez képest a bukaresti kormány által sürgősségi rendelettel hatályba léptetett új közigazgatási törvénykönyv, amely pénteken jelent meg a Hivatalos Közlönyben.
Az új szabályozás alapján veszélyben látjuk a helyi anyanyelvi hivatali ügyintézést is, még azokon a településeken is, ahol a nemzeti közösség aránya meghaladja a 20 százalékot – tette hozzá. Nemzetközi és kétoldalú szabályok védik a kisebbségek jogait, ezeket tiszteletben kell tartani Romániában is – húzta alá a külgazdasági és külügyminiszter.

Megtévesztő, hamis az RMDSZ politikusainak állítása, miszerint a sürgősségi kormányrendelettel elfogadott új közigazgatási törvénykönyv visszalépést jelent a kisebbségi jogok terén – szögezte le pénteki közleményében a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo).
Bár egyelőre nincs szükség az intézkedés bevezetésére, a közeljövőben elkerülhetetlennek tűnnek a vízhasználati korlátozások a Körösök vízgyűjtő területén – közölte a Krónikával Pásztor Sándor, a Körösök Vízügyi Igazgatóság vezetője.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
A barna medve szigorúan védett fajok kategóriájából való kivezetésének folyamata jól indult, tizenkét tagállam támogatását élvezzük – jelentette ki csütörtökön egy szakmai konferencián Tánczos Barna miniszterelnök-helyettesKife.
Egy 15 és egy 16 éves fiú vesztette életét szerda este Medgyesen, miután elütötte őket egy tolatómozdony.
Minden idők legnagyobb romániai hitelével vásárolta fel a Carrefour Romaniát a Paval Holding 823 millió euróért – írja az Economica.net román nyelvű portálra hivatkozva az MTI.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Őrizetbe vette szerdán a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) a Dumbrava – Dumnezeu Poartă de Grijă nevet viselő egyesület vezetőjét, Viorel Pașcát és a feleségét, Florica Pașcát.
Egy széles körű, intézményközi művelet keretében 411, a Bihar megyei illegális otthonokból kimentett, segítségre szoruló személyt vizsgáltak meg orvosi és logisztikai szempontból – közölte szerdán az egészségügyi minisztérium.
Szóbeli tárgyalás megtartását kéri európai polgári kezdeményezésének ügyében az Európai Bizottság ellen indított perben a felperes SZNT, mely hétfőn benyújtotta az erre vonatkozó kérelmét az Európai Unió Törvényszékéhez.
Túlmutat a helyi közösség erősítésének szándékán a Barcasági és Királyföldi Csángó Magyarok Zarándoklata, amelyet immár harmadik alkalommal szervez meg a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház.
szóljon hozzá!