
2011. augusztus 26., 06:002011. augusztus 26., 06:00
„A most elfogadott jogszabály fenntartja a minél hatékonyabb ellenőrzés jogát az egészségügyi intézményekben, függetlenül attól, hogy az érintett kórház a köz- vagy a magánszférához, illetve melyik minisztériumhoz tartozik” – nyilatkozta Ritli László egészségügyi miniszter. Az egészségügyi ellenőrök eddig is végezhettek ellenőrzést a kórházakban, de bizonyos területeken nem volt kompetenciájuk. Ugyanakkor az ellenőrző tevékenységet sok esetben hátráltatta a személyzet, ennek büntetésére pedig nem volt törvényes előírás.
Az egészségügyi minisztérium továbbá kiegészítette a közegészségügyi kihágásokra vonatkozó jogi keretet is. „Az egészségügyi ellenőrzésekre vonatkozó törvényt 1994-es elfogadása óta alig módosították, tehát feltétlenül szükség volt az időszerűvé tételére. Gyakorlatilag arról van szó, hogy az ellenőrzéseket újabb szakterületekre és újabb szabályok betartására is kiterjesztettük, és ezáltal az ellenőrzési lehetőségek száma 281-ről 515-re módosult” – nyilatkozta Ritli László egészségügyi miniszter a kormányülést követően.
A határozat a közegészségügyi szabályok betartásának ellenőrzésére vonatkozik, az egészségügyi és más közintézményekben egyaránt – iskolai táborok, napközi otthonok, bölcsődék –, illetve tartalmazza a szaktárca felelősségébe tartozó termékek (pl. táplálkozáskiegészítők, kozmetikumok, biocidek stb.) megfelelési mutatóira vonatkozó szabályokat is. A kormányhatározat büntetést szab továbbá az országos sürgősségi rendszerben tapasztalt kihágásokra, valamint az egészségügyi intézményekben érvényes higiéniai és a járványmegelőzési szabályok elleni vétségekre.
A régi jogszabályhoz képest szabálysértésnek minősül például a sürgősségi és elsősegély-nyújtási szabályok megszegése, a szabad kórházi ágyak bejelentésének elmulasztása.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.