Szerelik a magyar névtáblákat

Törleszti adósságát a román vasúti társaság Székelyföld és a Bánság több vasútállomásán helyezték el a magyar nyelvű helységnévtáblákat, így a román vasúti társaság (CNCFR) törlesztette e téren tapasztalható „adósságainak” egy részét – erősítette meg a Krónika értesüléseit Borbély László.

Benkő Levente

Benkő Levente

2006. június 23., 00:002006. június 23., 00:00

A területrendezési és középítkezési miniszter közlése szerint a Temes Körzeti Vasúti Igazgatóság azokon a településeken helyezett el kétnyelvű táblákat, amelyekben a magyarság számaránya meghaladja az összlakosság húsz százalékát, a Brassó körzeti igazgatóság pedig a Sepsiszentgyörgy–Bereck szárnyvonalon hozta be lemaradását.
Lapunk többször szóvá tette: kötelezettségei ellenére a CNCFR nem helyezte el minden állomáson az új, ezen belül a nemzeti kisebbségek nyelvén is feliratozott helységnévtáblákat. A szállításügyi minisztérium, a CNCFR és az RMDSZ képviselői ugyanis 2003. szeptember 16-án állapodtak meg arról, hogy a nemzeti kisebbségek nyelvén is lesznek helységnévtáblák ott, ahol az illető nemzeti közösség aránya meghaladja a lakosság húsz százalékát; a kivitelezésről a vasúti társaság belső rendelkezést fogadott el. Az intézkedés alapjául szolgált a közigazgatási törvény erre vonatkozó előírása is. Bár az intézkedés eredetileg Kolozsvárt is érintette, a Kolozs megyei prefektúrának arra a hivatkozására, miszerint a 2002. évi népszámláláskor a város lakosságának csak 18,9 százaléka vallotta magát magyarnak, a kincses várost törölték a magyar helységnévtáblával felszerelendő állomások jegyzékéből.
Az újítás során a román mellett magyar, német, ukrán, szerb és horvát helységnevek is felkerültek az állomások és megállók falára, de mindez csak részben valósult meg, hiszen Székelyföldön és Erdélyben sincs még magyar felirat minden érintett állomáson. A tervezett 233 vasútállomásból 2006 márciusáig csak 175-ön helyeztek el kétnyelvű helységnévtáblát. A CNCFR szerint ezt a szűk költségvetés, illetve egyes szárnyvonalak bérbeadása akadályozta.
A 76 százalékban magyarlakta Háromszéken a Sepsiszentgyörgy–Bereck vonalat bérlő brassói RC-CF TRANS Kft. magántársaság a Brassó Területi Vasúti Igazgatóságtól átvette és felszerelte a tizenkét állomás magyar helységnevét. Ugyanez zajlik a Kolozs Körzeti Vasúti Igazgatóság területén is, ahol elkülönítették a 11 új helységnévtábla elkészítéséhez, illetve kilenc megrongálódottnak a kicseréléséhez szükséges pénzt. „Június végéig valamennyit a helyére szerelik” – közölte Borbély László.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén

Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén
2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének
2025. szeptember 29., hétfő

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek

Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek