Hirdetés

Szennyezési adó: az erdélyi városok közül csak Kolozsvár követné a bukaresti példát

•  Fotó: Tóth Szilárd infógrafika

Fotó: Tóth Szilárd infógrafika

Lavinát indíthat el a következő években a bukaresti önkormányzat minap hozott döntése, amelynek értelmében két hónap múlva környezetvédelmi illetéket rónak ki a járművekre környezetvédelmi besorolásuk alapján, később pedig ki is tiltják ezeket a fővárosból. A bejelentés után akad, ahol máris hasonló megoldások bevezetésén gondolkodnak, Erdély és a Partium legtöbb városában azonban nincs tervben hasonló oxigénilleték.

Bálint Eszter

Iszlai Katalin

2019. november 13., 08:582019. november 13., 08:58

Régóta érett már valamilyen szigorítás gondolata a gépjárművek károsanyag-kibocsátásának csökkentése érdekében, hiszen miután 2017 februárjától a kormány eltörölte a környezetvédelmi illetéket, elárasztották az országot a külföldről behozott használt autók. Csak abban az évben több mint félmilliót írattak forgalomba, tavaly 473 ezret, az idei év első kilenc hónapjában pedig újabb 329 ezret. A gépkocsiparkra pedig azt megelőzően sem az volt a jellemző, hogy túlsúlyban lennének az ötévesnél fiatalabb járgányok. Szintén aggasztó adat, hogy miközben 2007-ben még csak 3,5 millió járművet tartottak számon az országban, ez a tavalyi év végére 6,4 millióra emelkedett, és ezek már nem lesznek fiatalabbak, évről évre több káros gázzal fogják szennyezni környezetünket.

Elöregedő járműpark

A Gépkocsigyártók és Importőrök Egyesületének (APIA) adatai is azt támasztják alá, hogy a romániai autópark elöregedése egyre nyilvánvalóbbá válik. Ezt bizonyítja az is, hogy

Hirdetés

a tavalyig forgalomba írt járművek közel fele, pontosabban 47 százaléka 15 évnél idősebb volt, pedig 2010-ben ez csak a járművek 26 százalékára volt igaz.

A járművek további 44,5 százaléka 6 és 15 év közötti volt 2018 végén, és mindössze 8 százalékuk volt hat évnél fiatalabb, miközben 2008-ban ez az arány még jóval magasabb, 38 százalékos volt. Az APIA arra is rámutatott, hogy a 15 évnél idősebb járművek zöme erősen környezetszennyező, ezáltal pedig a városok levegőjének romlása is egyre fokozottabbá válik.

Bukaresti precedens

Főként igaz ez a nagyvárosokra, nem meglepő tehát, hogy a bukaresti önkormányzat drasztikus lépéshez folyamodott. A fővárosi képviselő-testület nemrég elfogadta a környezetvédelmi besorolása alapján történő megadóztatásáról szóló előterjesztést.

A jóváhagyott tervezet értelmében a bukaresti önkormányzat úgynevezett oxigénilletéket vet ki az Euro 5-ös szabvány alatti gépkocsikra:

a non Euro, Euro 1 és Euro 2-es környezetvédelmi besorolású járművek után napi 15, míg az Euro 3-as és 4-esek után napi 5 lejt kell fizetni a Bukarestben való közlekedésért 2020. január elsejétől. A matricavásárlást elmulasztó sofőrökre 1500 és 2000 lej közötti bírság vár.

Miközben az Euro 4-es járművek 2021-től lesznek illetékkötelesek, az Euro 3 alatti járművek tulajdonosait már 2020 januárjától azzal is sújtják, hogy szennyező gépkocsijukkal egyáltalán nem hajthatnak be a városközpontban kialakított „levegőminőségi” övezetbe. Ezen túlmenően egy módosítás alapján ezeket az autókat néhány éven belül teljesen kitiltják a román fővárosból: a Non Euro, Euro 1-es és Euro 2-es besorolásúakat 2022-től, míg az Euro 3-asokat 2024-től száműzik Bukarestből.

Galéria

Kolozsváron fontolgatják

A légszennyezettség csökkentése érdekében a fővárosi mintát valószínűleg más nagyvárosokban is alkalmazzák majd. Kolozsvár alpolgármestere, Dan Tarcea például arról beszélt a minap egy rádióinterjúban, hogy jó ötletnek tartja a fővárosi szigorítást, és

a kincses városban is tárgyaltak már hasonló intézkedésekről, konkrétumok viszont egyelőre nincsenek.

Ezt erősítette meg kedden a Krónika megkeresésére a polgármesteri hivatal. Mint kérdésünkre az illetékesek közölték: ötlet szintjén valóban felmerült már egyfajta környezetvédelmi illeték kivetése a kincses város levegőjét szennyező járművekre, de egyelőre a gondolat ebben a szakaszban maradt, az önkormányzat még vizsgálja a lehetőséget, így konkrét tervei még nincsenek.

A válasz ugyanakkor arra is ráirányította a figyelmünket, hogy Kolozsváron a teherautók amúgy sem hajthatnak be a városba, csak kivételes esetekben, például a nagy rendezvények alkalmával, amikor színpadelemeket, árut vagy egyéb rakományt kell beszállítani a főtérre, belvárosba, és ebben az esetben is díj ellenében külön engedély kiváltása szükséges.

Más megoldások is kínálkoznak

Noha más városokban is hosszú ideje problémát okoz a járművek számának jelentős növekedése, a bukarestihez hasonló intézkedést ezekben egyelőre nem terveznek, legalábbis a Krónika által megkérdezett önkormányzatok biztosan nem. Vannak azonban olyan városok, ahol más megoldásokkal ugyan, de próbálkoznak azzal, hogy visszaszorítsák az autók által okozott környezetszennyezést.

Sepsiszentgyörgyön sem tervezik oxigénilleték kivetését. Tóth Birtan Csaba alpolgármester szerint

a parkolódíjak emelésében látják a megoldást és évek óta folyamatosan növelik azt a területet, ahol díjat kell fizetni a parkolásért.

„Elfogadtunk egy parkolási politikát, amikor pályázatot nyújtottunk be a Regionális Operatív Programban a közlekedés átszervezésére. Abban is megfogalmaztuk, hogy a parkolási díjaknak a központban emelkedniük kell, a vállalásunk az volt, hogy 2020 végéig konkretizáljuk az előírásokat, így várhatóan a jövő évben derül ki, pontosan hol mennyivel emelkednek a díjak. Külön illeték kiszabását azonban nem tervezzük” – szögezte le az alpolgármester. Hozzátette: meglátása szerint Sepsiszentgyörgy méretéből adódóan náluk nem is lenne indokolt a fővárosihoz hasonló intézkedés, hiszen ott jóval nagyobb az autós forgalom. Szerinte továbbá inkább a régi járművek behozatalát kellene korlátozni, hiszen eléggé „humoros” az, hogy először engedélyezik a szennyező járművek forgalomba írását, utána azonban nem engedik, hogy tulajdonosaik közlekedjenek ezekkel.

Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester úgy véli, a hargitai megyeszékhelyen a közeljövőben biztosan nem fognak környezetszennyezési illetéket bevezetni, a székelyföldi város vezetői ugyanakkor nem is ebben látják a légszennyezettség csökkentésének megoldását.

A csíkszeredai elöljáró sokkal eredményesebbnek tarja a közlekedés átszervezését az olyan zöld alternatívák fejlesztése és népszerűsítése révén, mint a gyalogos-, a kerékpáros- és a tömegközlekedés.

Ugyanakkor – ha már illetékekről van szó – Ráduly szerint inkább a szennyező járművek adójának emelésével kellene rávenni a lakosságot arra, hogy újabbra cseréljék régi járműveiket.

Máshol sincs tervben illeték

Nagyváradon sem a szennyező járművek kitiltásának a gondolata, sem pedig környezetszennyezési adó ötlete nem merült fel – nyilatkozta a Krónikának Petri Csilla városházi szóvivő. Mint hangsúlyozta, sem idén nincs tervükben ilyen illetéket kivetni, sem a Körös-parti város 2020-as költségvetés -tervezetében nem szerepel hasonló intézkedés.

Marosvásárhelyen sem gondolkodnak egyelőre környezetszennyezési illeték bevezetésén – árulta el lapcsaládunk megkeresésére Cosmin Blaga, a városháza szóvivője. Tudomása szerint eddig a képviselők közül senki sem nyújtott be hasonló kezdeményezést, és a választási időszak idején valószínűleg nem is fogják újabb illetékkel sújtani a marosvásárhelyieket.

Székelyudvarhelyen ezidáig nem volt a fővárosihoz hasonló kezdeményezés, és egyelőre szándék sincs hasonlóra – tudtuk meg Zörgő Noémitől, a polgármesteri hivatal sajtószóvivőjétől. Mint mondta, ennek több oka is van, az egyik legfontosabb például az, hogy az ehhez szükséges infrastruktúra sem áll rendelkezésükre, hiszen terelőutak hiányában hiába tiltanák ki a szennyező járműveket a városközpontból, ha nem tudnának más alternatívát biztosítani számukra. Emellett az oxigénilleték is számos kérdést vet fel a szóvivő szerint, hiszen nem egyértelmű, miként fogják a fővárosban ellenőrizni a más megyékből érkező járműveket.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből

Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon

A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon
2026. szeptember 22., kedd

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön

Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön
2026. szeptember 21., hétfő

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban

Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel

Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel
2026. szeptember 20., vasárnap

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet

Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet
2026. szeptember 20., vasárnap

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút

Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
2026. szeptember 20., vasárnap

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon

Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon
2026. szeptember 20., vasárnap

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani

Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani
Hirdetés
Hirdetés