2010. december 06., 08:252010. december 06., 08:25
„Az elvándorlás a Vajdaságban és Erdélyben volt a legintenzívebb, a magyar népesség fogyása elsősorban a Vajdaságban volt érzékelhető, aztán meg Erdélyben” – foglalta össze a felmérés eredményeit Kiss Tamás. Hozzáfűzte, érdekes még, hogy az asszimiláció, illetve a vegyes házasságok trendjei hogyan alakulnak.
„A Felvidéken a legnagyobb a vegyes házasságok aránya és itt intenzívebb az asszimilációs folyamat is. Szlovák–magyar vonatkozásban sokkal kisebbek a társadalmi távolságok, mint románok és a magyarok között, Erdélyben ezért kisebb a vegyes házasságok aránya, bár itt az adatok régiónkét változnak, annak függvényében, hogy a magyarság milyen arányban kerül szórványhelyzetbe” – tudtuk meg a szociológustól.
A szemináriumon Gyurgyík László felvidéki szociológus-demográfus elmondta, a kilencvenes évek óta 45 ezer fővel csökkent a mai Szlovákia területén elő magyar közösség létszáma. A zentai Badis Róbert szociológus arról számolt be, hogy a Vajdaságban a 2002-es népszámláláson 49 284-gyel kevesebben vallották magukat magyarnak a tíz évvel azelőtti népszámláláshoz képest, ekkor mintegy 290 ezer főt számlált a magyar közösség.
Molnár József beregszászi demográfus előadásából kiderült, bár Kárpátalján is fogy a magyar, de mivel azokon a vidékeken, ahol többségben élnek, a magyarok asszimilálni tudják a cigány lakosságot, így évente „csak” néhány ezerrel csökken a magyar népesség.
Csata István piackutató demográfus és Kiss Tamás Hargita megyei kutatásából az derült ki, hogy 2032-ig a cigány lakosság aránya lényegesen megugrik, egyes vidékeken, így például a Nyikómentén ők kerülnek többségbe. Kiss Tamás szerint ez a jelenség a Székelyföld teljes egészére vonatkoztatható.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.