Hirdetés

Szemét és traktornyom a Wass-emlékhelyen

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Heti rendszerességgel rongálják meg a Görgényi-havasokban lévő, Wass Albertről elnevezett forrást. A Szalárd-völgyi csorgót jelző szikláról eltüntetik a feliratot, helyére általában román nyelvű obszcén szövegeket írnak, és a vízfolyás környékére szemetet szórnak.

Szucher Ervin

2010. november 16., 09:022010. november 16., 09:02

A nyáron kivágták azt a fenyőfát is, amelynek megcsonkított ágaira a látogatók koszorúkat szoktak aggatni. Legutóbb traktornyomokkal tették tönkre az erdei út és a forrás közötti kis tisztást. Ottjártunkkor egy földbe szúrt botra aggatott, üres befőttesüveget találtunk a háborús bűnösnek kikiáltott író és költő kedvenc pihenőhelye mellett. A tisztáson, a csermelybe és a forráshoz vezető ösvényen szemetet szórtak szét. Két, hátizsákkal túrázó kolozsvári egyetemista elmondta, valaki éppen érkezésük előtt hajította ki a szemetet a gépkocsijából.

Mindezek ellenére Bartha József holtmarosi református lelkipásztor kitartóan, havonta háromszor-négyszer felkeresi a forrást, és eltünteti a vandalizmusra utaló nyomokat. „Ez már barbarizmus, ami itt folyik. Nincs olyan alkalom, hogy abban az állapotban találnám a forrást, ahogy hagytam. Ha olajfestékkel írom a kőre Wass Albert nevét, azt is képesek benzines ronggyal lemosni, eltüntetni. Helyette rendszerint obszcén feliratok jelennek meg” – fejtette ki lapunknak a lelkész, aki 2008-ban a forrás elnevezésének ötletgazdája volt.

Annak ellenére, hogy a hatóságok akkor megtiltották, hogy az egyház bármiféle hivatalos avatóünnepélyt vagy istentiszteletet szervezzen, a holtmarosi templomból sokan ellátogattak a forráshoz, ahol kis ünnepi műsort is rögtönöztek. A csorgó nevét azonban azóta sem sikerült hivatalosan elfogadtatni. Annak ellenére, hogy a forrás az Éltető családtól elkobzott fenyőerdőben fakad, mind az erdészeti hivatal, mind a megyei hatóságok tiltják a megjelölését. A 2008 márciusában avatott csorgó még így is zarándokhellyé nőtte ki magát. Általában magyarországi vendégek vállalkoznak a szalárdi felrobbantott Maros-hídtól mintegy hét kilométerre lévő csorgó felkutatására.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
2026. október 16., péntek

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon
2026. október 16., péntek

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben

Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben
Hirdetés
Hirdetés