Hirdetés

Székelyföldi kispapok öltik fel a reverendát Gyulafehérváron

A harmadéves kispapok: Bege Lóránd (Gyergyócsomafalva), Kovács Nándor Hunor (Csíkbánkfalva) és Karácsony Ervin Barnabás (Gyimesbükk) •  Fotó: Seminarium Incarnatæ Sapientiæ

A harmadéves kispapok: Bege Lóránd (Gyergyócsomafalva), Kovács Nándor Hunor (Csíkbánkfalva) és Karácsony Ervin Barnabás (Gyimesbükk)

Fotó: Seminarium Incarnatæ Sapientiæ

Idén a hagyományos időponttól eltérően, november 10-én tartják a papjelöltek befogadásának szertartását Gyulafehérváron.

Krónika

2024. november 06., 21:342024. november 06., 21:34

A gyulafehérvári papnevelő intézet hagyományai szerint október utolsó vasárnapján sor kerül az admissio és beöltözés ünnepére, a papjelöltek befogadásának szertartására. Az ünnep során

a harmadéves kispapok kinyilvánítják szándékukat a főpásztor előtt, hogy szeretnének a papságra készülni,

Hirdetés

lelkileg olyanná alakulni, hogy Krisztusnak és egyházának hűségesen szolgálhassanak, valamint mindennek külső jelét adva magukra öltik a reverendát, mely által tanúságot tesznek Krisztus melletti elköteleződésükről – szerepel a Seminarium Incarnatæ Sapientiæ Gyulafehérvári Római Katolikus Papnevelő Intézet közleményében.

Az ünnepi szentmisét Kovács Gergely gyulafehérvári érsek mutatja be. Harmadéves kispapok: Bege Lóránd (Gyergyócsomafalva), Karácsony Ervin Barnabás (Gyimesbükk) és Kovács Nándor Hunor (Csíkbánkfalva).

Idén rendhagyó módon november 10-én, az évközi 32. vasárnapon tartják az eseményt. A gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyházban délelőtt 10:30 órakor kezdődő ünnepi szentmise keretében a harmadéves kispapok megkapják a Krisztus jelképező reverendát, és admissioban részesülnek, vagyis felveszik őket a diakónus- és papjelöltek sorába.

A szentmisét élőben közvítítik a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség Facebook-oldalán.

korábban írtuk

Hat harmadéves kispap öltözött be reverendába ünnepélyes szertartás keretében a gyulafehérvári székesegyházban
Hat harmadéves kispap öltözött be reverendába ünnepélyes szertartás keretében a gyulafehérvári székesegyházban

A gyulafehérvári papnevelő intézet hagyományai szerint október utolsó vasárnapján, idén október 29-én tartották a papjelöltek befogadásának szertartását – közölte a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 24., csütörtök

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája

Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
2026. szeptember 23., szerda

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja

A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja
2026. szeptember 23., szerda

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában

Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Veszélyes rollerezés, iskolai erőszak, albérletcsalások: ezekre figyelmeztet a kolozsvári rendőrség

Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.

Veszélyes rollerezés, iskolai erőszak, albérletcsalások: ezekre figyelmeztet a kolozsvári rendőrség
2026. szeptember 23., szerda

„Tűnj el innen, gyilkos!” – Lincshangulat a Temes megyei brutális tinédzsergyilkosság ügyében hozott ítélet után

Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.

„Tűnj el innen, gyilkos!” – Lincshangulat a Temes megyei brutális tinédzsergyilkosság ügyében hozott ítélet után
2026. szeptember 23., szerda

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés

Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből

Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből
2026. szeptember 22., kedd

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon

A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon
2026. szeptember 22., kedd

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön

Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön
Hirdetés
Hirdetés