
Izsák-Székely Lóránt, Csíkszentmihály polgármestere beszédet mond a székely szabadság napja alkalmából tartott megemlékezésen Budapesten, a XVI. kerületi Csíkszentmihály téren
Fotó: MTI
Kötelességünk, hogy a Kárpát-medencében élő valamennyi magyar közösség érdekében erős képviselettel lépjünk fel az Európai Unióban és a nemzetközi szervezetekben. Ezt Nacsa Lőrinc (KDNP) országgyűlési képviselő mondta vasárnap a székely szabadság napján tartott megemlékezésen Budapest XVI. kerületében.
2019. március 10., 15:162019. március 10., 15:16
2019. március 11., 11:492019. március 11., 11:49
Mint felidézte, a Székely Nemzeti Tanács 2012-ben nyilvánította a székely szabadság napjává az 1854-es Habsburg-ellenes szervezkedésben résztvevő hősök kivégzésének dátumát, március 10-ét.
„A mai nap a tudatos közös fellépésé a nemzeti önrendelkezés jegyében. Hazájára, nemzetére, történelmére, identitására és keresztény kultúrájára büszke magyarok vagyunk, akik itthon vannak a Kárpát-medencében.
– hívta fel a figyelmet a képviselő. Mint fogalmazott, amit kérnek, az nem különleges bánásmód, hanem másoknak is járó alapvetés, mert emberi és nemzeti jogaink nem képezhetik alku tárgyát. Hozzátette: azért kell küzdeni, hogy a magyar embereknek a szülőföldjükön az otthon maradáshoz, a boldoguláshoz megfelelő életkörülményeket biztosítsanak.
Nacsa Lőrinc szerint a 2010-ben bekövetkezett nemzetpolitikai fordulat sok eredményt hozott: „Azóta megtízszereztük a forrásokat, a programokkal, kultúrával, közösségépítéssel, egyházi támogatással, gazdaságfejlesztéssel és identitás-erősítéssel pedig elértük, hogy mára csaknem egység van a magyar parlamenti pártok között a határon túliak szavazati jogát illetően”.
A KDNP-s képviselő azt mondta, „a mostani brüsszeli vezetés inkább foglalkozik a bevándorlókkal, inkább költi a pénzt a migránsokra, mintsem az EU területén élő több mint 50 millió őshonos nemzeti kisebbséghez tartozó polgár jogaival törődne”. Megjegyezte azt is, hogy a következő uniós ciklusban célként kell kitűzni egy európai kisebbségvédelmi törvény elfogadtatását. A KDNP-s képviselő örömtelinek nevezte, hogy 2020-at a nemzeti összetartozás évének nyilváníthatja az Országgyűlés.

A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) – összhangban Kövér László házelnök javaslatával – felkéri az Országgyűlést és a magyar kormányt, hogy a 2020-as esztendőt nyilvánítsa a nemzeti összetartozás évének.
Kovács Péter XVI. kerületi polgármester elmondta: arra biztat mindenkit, hogy saját lehetőségeivel segítse elő a székelyek, a Kárpát-medencében élő magyarok autonómiáját.
– hangsúlyozta Kovács Péter.
Fotó: MTI
Izsák-Székely Lóránt, a XVI. kerülettel testvérvárosi kapcsolatban álló Csíkszentmihály polgármestere arról beszélt a megemlékezésen, hogy az ezer éve szabadságra vágyó székelyek számára a szabadság kereke a jelek szerint most jó felé fordul.
– szögezte le. Kitért ugyanakkor arra, hogy vannak, akik ma is tagadják Székelyföld létezését, de szerinte ezzel nem szabad foglalkozni. A csíkszentmihályi polgármester köszönetet mondott a XVI. kerületnek, hogy segített a tavalyi székelyföldi árvíz utáni helyreállításban. Elmondta azt is, hogy ők abban támogatják tizenhárom éve testvérvárosukat, hogy az onnan érkezők fel tudjanak töltődni a csíksomlyói pünkösdi búcsúban.
Nagy-Britannia és Franciaország vezetésével hadgyakorlatot tartanak, amelynek célja annak tesztelése, hogy egy multinacionális erő képes-e Ukrajnába települni, amennyiben békemegállapodás jön létre.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Sajátos „kampányeszközzel” vezette fel Donald Trump a republikánusok kudarcával, a képviselőház fölötti irányítás elvesztésével fenyegető keddi félidős kongresszusi választásokat: az Egyesült Államok támadásokat indított az iráni Kesm-sziget ellen.
Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással – közölte honlapján az Ab.
November 4-én, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 70. évfordulóján megkezdik a kommunista diktatúra ügynökaktáinak nyilvánosságra hozatalát Magyarországon. Magyar Péter miniszterelnök hétfői parlamenti felszólalásában jelentette be.
A nagyrészt békés menetek végén Európa-szerte halloweeni jelmezes álarcos rendbontók támadtak a rendőrökre, többek között Molotov-koktélokkal.
Németországi újságírók riportja a német szociális segélyekből származó pénzek útját követi nyomon „a nagy házakkal és drága autókkal teli” romániai falvakig.
Románia tárgyalásokat folytat az Egyesült Államokkal arról, milyen költségeket vállalhat át az amerikai csapatok jelenlétének biztosítása érdekében, és ajánlatot tett az amerikai félnek – jelentette be Dan Neculăescu külügyminiszter.
Több orosz tartályhajó is elindult az Egyesült Államok felé a Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök közötti dízelmegállapodás nyomán – közölte a Greenpeace Ukrajna.
Oroszország eddig mintegy 700 milliárd dollárt költött az Ukrajna elleni háborúra, miközben jelentős ember- és hadianyag-veszteséget szenvedett – állítja az ukrán fegyveres erők vezérkara egy szerdán közzétett videóban.
szóljon hozzá!