Hirdetés

Szeben megyéből hatszáz magánszemély pályázott a Zöld Ház programban

Habár 2010 a gazdasági megszorítások éve volt a Környezetvédelmi és Erdészeti minisztérium tavaly 1,2 milliárd Euró értékben adott pénzt környezetvédelmi beruházásokra – jelentette be Borbély László csütörtökön Szebenben, ahol az Országos Környezetvédelmi Őrség éves találkozóján vett részt. A helyi vezetőkkel, a megye polgármestereivel és a minisztériumnak alárendelt intézmények vezetőivel tartott tanácskozáson Borbély László a minisztérium 2011-es programjait, prioritásait ismertette.

2011. február 17., 15:412011. február 17., 15:41

A minisztérium idén is folytatódó Zöld Ház programjával kapcsolatosan a tárcavezető elmondta: Szeben megyéből kevés önkormányzat tett le pályázatot zöld házra, de annál nagyobb sikere volt a programnak a magánszemélyeknél, utóbbiak közül hatszáz Szeben megyei pályázott, ebből eddig 108-at fizetett ki a Környezetvédelmi Ügynökség.

Áprilisig befejeződik a tavalyi pályázatok kifizetése, áprilistól pedig fogadják az idei program pályázatait. A 2011-re elkülönített keretösszeg 110 millió lej. A Környezetvédelmi Alap legújabb programjai közül a miniszter a bicikli utak megépítését szorgalmazó programot említette. Hangsúlyozta: ez a program egyaránt támogatná a városi és a falusi közösségeket.

A lakosság életminőségének javítását célzó programok közül Borbély a Környezetvédelmi Alapból finanszírozott parkosítási programot említette. Az egy főre eső zöld terület növelését az Európai Unió is szorgalmazza – hangsúlyozta.

A 2011-2015-ös időszakra tervezett programokkal az új és a már elkezdett infrastruktúrafejlesztő munkálatok támogathatóak – mondta a miniszter, Hozzátette: környezetvédelmi befektetésekre 900 millió euró áll rendelkezésünkre. A finanszírozható területek: vízgazdálkodás, csatornahálózat,víztisztító berendezések megépítése, valamint árvízvédelem, árvízmegelőzés, gátak megerősítése, építése, eróziócsökkentő munkálatok.

A program költségvetésének biztosításával kapcsolatosan kiemelte: az építők kölcsönt vennének fel a bankoktól, hogy el tudják végezni ezeket a nagy fejlesztési munkálatokat. Egy leszerződtetett beruházás értéke nem lesz kevesebb, mint 90 - 100 millió euró, az állam vállalja a kölcsön garantálását. E program két fontos területet fed le: árvízvédelem és a vízhálózat felújítása.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
Hirdetés
Hirdetés