2011. augusztus 16., 07:412011. augusztus 16., 07:41
Tíznapos erdélyi körútja utolsó állmásaként tegnap sajtótájékoztatót és fogadóórát tartott Szatmárnémetiben Szávay István jobbikos magyarországi országgyűlési képviselő. Tapasztalatairól szólva elmondta: méltatlanul kevés figyelem irányul a magyar kormány részéről a csángók felé, ezért javasolni fogják a kormánynak, Bákóban is nyisson demokrácia-központot. Szávay kemény kritikát fogalmazott meg a Fidesz nemzetpolitikájával kapcsolatban, hangsúlyozva, hogy – akárcsak az előző 20 év során – most is fontosabbnak tartja a kormány a jó viszony megőrzését a szomszédos országokkal, mint az elszakított területek magyarságának támogatását, előbbre valónak tartják más nemzetek érzékenységét, mint a magyarokét. Példaként megemlítette a romániai régióátszervezési kezdeményezések ügyét, valamint az EU-elnökséget, melynek során a magyar kormány elmulasztotta felvetni a határon túliak problémáit. A képviselő szerint komoly gondok vannak a Bethlen Gábor Alapítvány háza táján is. Mint elmondta: a határon túliaknak szánt összeg lényegében nem nőtt, és – az ígéretekkel ellentétben – a rendszer sem vált átláthatóbbá. Kifejtette: kezdeményezni fogja, hogy az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarság bizottsága vizsgálja felül a támogatások elosztását, ugyanis azt gyanítja, hogy szakmai helyett pártpolitikai szempontok szerint hozták meg a döntéseket. Hozzátette, az a véleménye, hogy míg az elmúlt 15-20 évben az RMDSZ irányította a pénzeket, most az EMNT-közeli szervezetek kaptak az indokoltnál nagyobb arányú támogatást.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
szóljon hozzá!