2011. január 27., 09:552011. január 27., 09:55
„A frissen elkészült megvalósíthatósági tanulmány szerint 34 millió euróba kerülne összesen a híd. Ez azt jelenti, hogy az összegben benne van az átjáróhoz tartozó bekötőutak és egyéb járulékos építmények kivitelezése is” – részletezte a városvezető. Az elöljáró szerint ez az összeg jelentősen megterheli a városkasszát, így a tanácsnak még ezután kell eldöntenie, milyen pénzalapokból kívánja megépíttetni az átkelőt. Ilyés úgy fogalmazott, a hídra nagy szüksége van a városnak, hiszen az a megyeközpont jelentős részét megszabadítaná a teherforgalomtól és a tranzitforgalomtól.
Emellett az is a tervek mellett szól, hogy a projektkészítő a lehető legjobb városrészre képzelte el az átjárót, és bármilyen más zónában csak jelentős többletköltséggel lehetne hidat építeni. Az elöljáró szerint eddig sok politikai párt használta már fel a hídépítést kampánycélra, de senki nem gondolta végig, hogyan lehetne azt kivitelezni, és mennyibe kerül pontosan a megvalósítása.
„Eddig csak beszéltünk a tervekről. Most pontosan lehet látni, mekkora beruházásról van szó, és nem csak vázlatos elképzeléseket lobogtatunk” – mondta Ilyés. A Szatmárnémetibe tervezett híd egyébként mintegy 400 méter hosszú lenne, és irányonként két sávon közlekedhetnének rajta a járművek. Az átjáró két oldalán három méter a gyalogosforgalomé, egy pedig a bicikliseké lenne. A hídra körforgalomból lehetne felhajtani, a beruházás összesen négy hektár területet érint.
A kolozsvári metró továbbra is szerepel az európai finanszírozási tervekben, azonban a projekt felvétele a finanszírozási programba önmagában még nem garantálja, hogy minden szükséges összeg rendelkezésre is fog állni – figyelmeztetett Horațiu Cosma.
Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.
Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.
Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.
Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.