
Fotó: 123RF
Két magyarországi férfi gyilkolta meg a Szatmár megyei Felsőberekszón kedden délután holtan talált helybeli asszonyokat. A rendőrség egy másik településen elfogta a feltételezett tetteseket.
2019. december 10., 18:292019. december 10., 18:29
2019. december 12., 12:492019. december 12., 12:49
Mint arról beszámoltunk, két nőt találtak holtan egy Szatmár megyei lakásban, és az ügyészek már a kezdetektől gyilkosságra gyanakodnak. Florentina Nagy, a Szatmár megyei rendőr-főkapitányság szóvivője közölte, az 112-es sürgősségi hívószámot tárcsázva közölte valaki a rendőrséggel, hogy Felsőberekszó településen két nő holttestére bukkantak. Florentina Nagy azt is elmondta, a nyomozók gyilkosságra gyanakodnak, ezért az ügyet a szatmárnémeti ügyészség vette át.
Marius Iancu, a Szatmár megyei törvényszéki ügyészség szóvivője elmondta, mindkét áldozat testén külsérelmi nyomokra bukkantak, és alapos a gyanú, hogy erőszakos bűncselekmény áldozatai lettek. Traian Ciurdaș, a kétezer lelkes település polgármestere úgy nyilatkozott, az asszonyok szomszédok voltak, és az egyikük otthonában végeztek velük. Az elöljáró közlése szerint a feltételezett elkövetők debreceni házaló árusok.
A Szatmár megyei PresaSM portál úgy tudja, hogy a két, 39 és 59 éves magyarországi férfi paplant árult, és így jutott be az egyik asszony házába. A két árus – akikről a szatmári internetes újság azt írja, hogy romák – állítólag megtudta, hogy az áldozatok nagy összegű készpénzt, eurót tartanak otthon, és ezért gyilkolták meg őket. Tettük elkövetése után a debreceni árusok elhagyták Felsőberekszót, néhány órával később azonban a rendőröknek sikerült elfogniuk őket egy másik településen, Szelestyehután.

Váratlan fordulatot vett a Szatmár megyei Felsőberekszón elkövetett kettős gyilkosság ügye, miután a nyomozó hatóságok immár nem a magyarországi házaló árusokat, hanem egy helybeli visszaeső bűnözőt gyanúsítanak a bűncselekmény elkövetésével.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
1 hozzászólás