Ugyanakkor megtekinti a helyi evangélikus erõdtemplomot is, amely a Világörökség része, és amelynek restaurálása a közelmúltban kezdõdött el.
Mint minden esetben, Károly herceg látogatását ezúttal is teljes diszkréció övezi, a bukaresti brit nagykövetség tisztviselõi nem kívántak nyilatkozni útvonaláról és programjáról. A trónörökös látogatásáról a Maros megyei hatóságok tegnap délután még nem tudtak, érkezése az önkormányzati vezetõknek és politikusoknak is meglepetést okozott.
Lokodi Edit Emõke, a megyei önkormányzati elnök és Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester a Krónikától szerzett tudomást a herceg Maros megyei látogatásáról. Szintén lapunktól értesült az eseményrõl Borbély László fejlesztési és középítkezési miniszter is. „Ha meg akarja látogatni a marosvásárhelyi városházát, mi szívesen látjuk” – nyilatkozta Marius Paºcan, a polgármesteri hivatal sajtószóvivõje. Károly programjában azonban nem szerepel a marosvásárhelyi látogatás. Egyelõre az is kérdéses, hogy ellátogat-e a Szászkézd határában fekvõ, 14. századbeli parasztvárhoz vagy az általa megvásárolt szászfehéregyházi falusi házhoz, amelyet az Eminescu Trust Alapítvány gondoz. Mint ismeretes, romániai alapítványán keresztül a brit trónörökös több, Brassó és Szeben megyei egykori szász falu eredeti kinézetének a visszaállítását támogatja.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.