Szász a Krónikának elmondta, szerinte az els? tárgyaláson a törvényszék nem fog érdembeli döntést hozni. „Számítok arra is, hogy az RMDSZ megtalálja a módját, hogy lassítsa a pártbejegyzés folyamatát, bár Kelemen Hunor ügyvezet? elnök megígérte, nem fognak gáncsoskodni – közölte az MPSZ-elnök. – Úgy gondolom, hogy az RMDSZ számára presztízsveszteség lenne, ha óvást nyújtana be az MPP bejegyzése ellen, abból pedig jutott nekik elég mostanában”.
Amint arról beszámoltunk, az RMDSZ Szövetségi Képvisel?k Tanácsának (SZKT) december 9-i gy?lése után Kelemen Hunor ügyvezet? elnök a Krónika kérdésére kijelentette, az RMDSZ nem próbálja megakadályozni az MPP bírósági bejegyzését.
Az MPSZ 2005 novemberében kezdte el a pártbejegyzéshez szükséges aláírások összegy?jtését. A választási törvény értelmében 25 ezer kézjegyet kellett összegy?jteni legkevesebb 18 megyéb?l és Bukarestb?l, megyénként legalább 700-at. Szász szerint a legtöbb szignót Székelyföldön gy?jtötték össze, a legnehezebben a Kárpátokon túli megyékben és Bukarestben álltak össze a listák.
Nyár elején a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor végét, július 22-ét határozták meg az aláírások begy?jtésének határidejeként. Akkor az MPSZ vezérkara elhatározta, ha július közepéig nem sikerül összegy?jteni az aláírásokat, testületileg lemond. A döntést id?közben elvetették, a határid?t augusztusi, kés?bb szeptemberi, majd novemberi dátumra módosították, mivel a többségében románok lakta megyékben nem sikerült összegy?jteni a szükséges aláírásokat.
Gy. Cs.
Új elnök az MPE Bihar megyei szervezetének élén
Kóródi László váltja ideiglenesen Csuzi Istvánt a Magyar Polgári Egyesület (MPE) Bihar megyei szervezetének élén – erről az MPE hétfői, tisztújító közgyűlésén döntöttek. Amint arról beszámoltunk, Csuzi István két héttel ezelőtt, sajtótájékoztatón jelentette be: személyes okok miatt a továbbiakban nem vállalja az elnöki feladatkört. Kóródi az MPE nagyváradi szervezetének elnöke, s a közgyűlés döntése értelmében az elkövetkező hónapokban mindkét elnöki tisztséget betölti.
Az új elnök felszólalásában elmondta, január közepén fórumot akar szervezni, melyre levélben hívnák meg mindazokat, akik valamilyen módon tevékenykedtek az egyesületért vagy érdeklődnek iránta. Kóródi a szervezetépítést és az elvhűséget nevezte a legfontosabbnak az MPE életében.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.