Hirdetés

Szász Jenőt ellenjelölt nélkül választották újra az MPP élére

•  Fotó: Ifj. Haáz Sándor

Fotó: Ifj. Haáz Sándor

Az alapszabályzat “sorozatos áthágása és megszegése miatt” Gergely Balázst, Morvai Miklóst, Nagy Istvánt, Kali Istvánt, Lengyel Györgyöt és Borbély Zsolt Attilát kizárták a Magyar Polgári Pártból (MPP) a párt hét végén Gyergyószentmiklóson lezajlott Országos Tanácsán (OT), illetve eldöntötték, hogy újraszervezik a belső ellenzék magját képező bihari és aradi szervezeteket, hogy azok is be tudjanak kapcsolódni “a párt körforgásába”, akik ellenzik a két megyei szervezet álláspontját. Ugyanakkor elsöprő többséggel (124-ből három ellenszavazat és egy érvénytelen) újra elnökké választották Szász Jenőt.

Bíró Blanka

Jánossy Alíz

Nagy Orsolya

Kiss Előd-Gergely

2010. április 11., 10:422010. április 11., 10:42

Mint ismeretes, a hét végén azután került sor a Magyar Polgári Párt (MPP) második kongresszusára, miután a bukaresti törvényszék nem fogadta el az egy évvel ezelőtti Országos Tanács alapszabályzat módosítását. Az ülés munkálatait Mezei János gyergyószentmiklósi polgármester nyitotta meg a himnuszok eléneklése után, beszédében kihangsúlyozva, hogy a Magyar Polgári Pártban a demokrácia az alaphelyzet és, hogy az MPP-nek mindig példát kell mutatnia.

Kövér László Fidesz-alelnök és Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke levelének felolvasása után, a háromszéki szervezetet képviselő Kulcsár Terza József javaslatára levették napirendről az alapszabályzat-módosítást. Az indítványt támogatták a Kolozs, Maros és Hargita megyei küldöttek is. Ugyanakkor, mivel a Bihar megyei küldöttek távolmaradtak az ülésről az Országos Tanács létszámát 148-ról lecsökkentették 135-re, ezzel gyakorlatilag kizárva a belső ellenzék magját képező bihariakat a szervezetből.

Szász Jenő elnöki beszámolójában ironikusan jegyezte meg, hogy a pártot “jogi problémának álcázott politikai probléma gyötri” és emiatt kénytelenek lényegében a tavalyi kongresszust megismételni. Ezután élesen bírálta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az RMDSZ összefogását, kifejtve, hogy a két szervezet a “nemzeti összefogás fedőnevű akciójával” lényegében maga alá akarta gyűrni korábbi szövetségeseit, az SZNT-t és az MPP-t. “Tőkés Lászlónak a saját lelkiismeretével kellene elszámolnia” – hangoztatta Szász, kifejtve, hogy az Ep-képviselő “becsapta az erdélyi embereket”. Ezután némi önbírálatot gyakorolt, mondván, az utóbbi egy évben két hibát követett el, egyrészt, hogy az egy évvel ezelőtti kongresszuson meg akarta adni a meghívottaknak is szavazati jogot, illetve, hogy december elsején részt vett a Cotroceni palotában az elnöki fogadáson. “A románokat emlékeztetni kell az 1918-as gyulafehérvári egyezményre, és részt fogok venni a december elsejei ünnepségeken, hogy emlékeztessem őket, tartsák be a 90 évvel ezelőtt tett ígéretüket” – hangsúlyozta Szász, kitérve arra, hogy az elmúlt egy évben nagyon sok bírálat érte, és innen tudja, hogy “jó helyen áll”.

Lemondott Gazda Zoltán
Lemondott az MPP Kovászna megyei alelnöki tisztségéről Gazda Zoltán. “Nem akarok egy törvénytelen és erkölcstelen párt háromszéki meghosszabbított karja lenni – indokolta lépését a Krónika megkeresésére. – A Szász Jenő által vezetett párt már nem az a szervezet, amit Háromszéken sok munkával én építettem fel, én nem vállalok vezető tisztséget a december 1-ei koccintgatások pártjában.” Mint ismeretes, a polgári párti politikus éveken keresztül építette, szervezte Kovászna megyében az MPP elődjének számító Magyar Polgári Szövetséget, a pártbejegyzés után azonban érzékelhetően teret vesztett, Szász Jenő hívei megpróbálták félreállítani, az addigi alapember az első választáson már csak az egyik megyei alelnöki tisztséget kaphatta meg. Gazda elmondta, már több alkalommal megpróbált lemondani tisztségéről, ezt Kulcsár Terza József megyei elnök mindig visszautasította. A kongresszust megelőző megyei küldöttgyűlésen keményen bírálta Szász Jenő döntéseit, a 72 háromszéki küldöttből csak húsz szavazott rá, így a hétvégi Országos Tanácson már nem vehetett részt küldöttként. “Egyértelmű volt, hogy felső utasításra voksoltak” – magyarázta Gazda, aki ekkor döntötte el, hogy nem vállal semmilyen tisztséget az MPP-ben. “Fájdalmas, de elkerülhetetlen döntés volt” – szögezte le Gazda, aki egyelőre megmarad az MPP  tagjának és annak sepsiszentgyörgyi önkormányzati képviselőjének. 

Ezt követően titkos szavazással megválasztották az öt elnökségi tagot, a tisztséget Rácz Károly, Kiss István, Simon Csaba, Farkas Csaba és Fazakas Tibor látja el. Az etikai bizottság élére Bartos Károlyt, a gyergyószentmiklósi Szent István plébánia plébánosát választották, a pénzügyi ellenőrző bizottság elnöki tisztét pedig Kovács László látja el.

Az elnöki tisztségre mindössze egy jelölt volt Szász Jenő korábbi elnök személyében, és hasonlóan titkos szavazással a 124 leadott érvényes szavazat három ellenében, illetve egy érvénytelen – annyi állt rajta, hogy “Köszönöm a bizalmat” – szavazattal további bizalmat szavaztak az elnöknek.

Orwelli hasonlat

Szabálytalannak tartja az Magyar Polgári Pártból való kizárását Gergely Balázs, az EMNT Kolozs megyei szervezetének elnöke, aki korábban az MPP kolozsvári szervezeténél is töltött be elnöki tisztséget. A politikus a Krónikának elmondta, a döntés azért szabálytalan, mert Szász Jenő a párt elnöke szabálytalanul hívta össze a Országos Tanácsot, mert az új alapszabályt – ami alapján Szász összehívta a kongresszust –  a bíróság nem fogadta el. “Az MPP szektásodása tetőzni látszik. Szász Jenő koncepciós eljárással eltávolította a régi embereket. Az egész történet hasonlít Orwell Állatfarmjára. Aki nem olvasta, az olvassa el, és látni fogja, hogy találó a párhuzam. Megfogom fontolni, hogy mit tegyek ez ügyben a továbbiakban” – fogalmazott.

“Újabb jogi butaság”

Várható volt a tagok kizárása Lengyel György Bihar megyei MPP-elnök szerint. “Ez a legújabb jogi butaság, amit Szász Jenő képes volt elkövetni” – jelentette ki a Krónika megkeresésére a bihari politikus, aki szerint a pártelnök csak meghatározott procedúra alapján foszthatta volna meg őt és társait a párttagságuktól. Elmagyarázta: a pártból való kizárás a legsúlyosabb büntetés politikai körökben, amelyet a szervezet ellen elkövetett súlyos bűnök alapos kivizsgálásának kell megelőznie. Egyelőre arra vár, hogy a kizárásról szóló írásbeli értesítés megérkezzék, addig is ugyanúgy dolgozik majd a megyei szervezet élén, mint eddig, ahhoz ugyanis, hogy pártbeli tevékenységét végleg megszakítsa, szerinte arra van szükség, hogy Szász Jenő bebizonyítsa, hogy a lehető legnagyobb szabálysértéseket követte el. Lengyel György mindenesetre úgy véli, érdemes volt a törvényszékre menniük a tavalyi, botrányba fulladt gyergyószentmiklósi kongresszus után, hiszen ez a mostani Országos Tanács, bár még mindig mondvacsinált volt szerinte, már “valamivel normálisabb keretek között” zajlott, mint amaz.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála
2026. augusztus 10., hétfő

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni

Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni
2026. augusztus 10., hétfő

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit
Hirdetés
Hirdetés