2011. augusztus 19., 07:482011. augusztus 19., 07:48
Úgy véli, a helyhatósági választások eredményének függvényében majd nagy koalícióra lesz szükség az őszi parlamenti választásokra, akkor már az RMDSZ-szel közösen. Az elöljáró úgy véli, hogy az RMDSZ-t csak abban az esetben lesz hajlandó tárgyalni egy összmagyar együttműködésről, ha kényszerhelyzetbe kerül az önkormányzati választások eredményei alapján. „Ezért is fontos, hogy a jobboldal végre-valahára fogjon össze, és az EMNT ne a kompromittált RMDSZ árnyékába próbáljon beállni, hanem válassza ki megfelelő helyét” – fogalmazott Szász.
Továbbá kifejtette: nemcsak a jobboldal felé szeretnének nyitni, hanem a civil szervezetek, valamint azok felé is, akik az RMDSZ-ből kiábrándultak, mert annak kormányzati munkája következtében állásukat, keresetüket veszítették el. Mivel az MPP programjában szerepel a keresztény gondoskodás mint fontos értékrend, ezért egy jóval nagyobb társadalmi platformot szeretnének létrehozni, mint a nemzeti, jobboldali doktrína. Az MPP azt is tervezi, hogy a szeptemberi kongresszuson megalakulna az Önkormányzatok Országos Tanácsa, amely rendszeresen ülésezne, ugyanakkor intézményesítené az MPP megyei szervezeteinek fórumát, amelyet januárban hoztak létre, és amelynek élén László György, az MPP Maros megyei szervezetének elnöke áll. A szeptemberi összejövetelen továbbá körvonalazni szeretnék a 2012-es választásokra szóló stratégiát is. Szász emlékeztetett: jelenleg az MPP-nek 515 helyi és megyei tanácsosa, 29 polgármestere és alpolgármestere van. Céljuk, hogy ezek számát tovább növeljék a jövő évi választások után.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.