Számon kért kétnyelvűség – Interjú Nagy Zsigmond Maros megyei alprefektussal

– Bár a Szociáldemokrata Párt (PSD) megígérte az RMDSZ-nek a prefektusi tisztséget Maros megyében, utólag megszegte az egyezséget arra hivatkozva, hogy „a megyei kormányhivatal élén magyar ember nem állhat”. Ezek után mégis miért vállalta el az alprefektusi tisztséget?

– Ha úgy vesszük, ebből a diskurzusból valóban az derül ki, hogy a magyar ember csak másodrangú lehet. Viszont, ha más szemszögből közelítjük a kérdést, akkor azt láthatjuk, hogy egy magyar ember jelenléte a prefektusi hivatalban mégiscsak fontos lehet. Még akkor is, ha csak helyettesi tisztségben. A politikum is így érzékelhette, ezért kértek fel a funkció elvállalására. Én mindenképpen megtiszteltetésnek veszem, és komoly kihívásnak tekintem. Úgy vélem: a magyar embereknek minden szinten ott kell lenniük a romániai közigazgatásban.

– Mégis, nem megalázó, amikor a szemedbe mondják, hogy jó vagy, de nemzetiséged miatt csak másodhegedűsi szerepkörben?

– Nem tudom. Őszintén szólva, én egy pillanatig sem tartottam megalázónak ezt az alprefektusi pozíciót. Ha a politikum ennyit tudott kialkudni, annak is meglehet az oka…

– Mekkora a mozgástere egy Maros megyei alprefektusnak, minekutána egyrészt van egy román nemzetiségű felettese, másrészt a Hargita megyei magyar prefektus, Petres Sándor kinevezése után hangosan kimondta, hogy neki folytatnia kell a zászlópereket?

– Hallottam a Hargita megyei kolléga nyilatkozatát. Én azonban már tájékoztattam a prefektusunkat az én álláspontomról a székely zászlóval és a közösségi jelképekkel kapcsolatosan. Persze a döntéshozás joga az övé, nem az enyém, de az eddigi beszélgetéseink alapján derűlátó vagyok. Vasile Oprea elmondta, ő nem szeretne beavatkozni semmiféle zászlóügybe. Elmondtam neki, jogászként úgy látom, egyetlen törvény sem tiltja a nemzeti jelképek használatát, így a székely zászló kitűzését sem egy kisebbségek által lakott település város- vagy községházára. Ettől függetlenül a már jól ismert feljelentők sem ülnek tétlenül, a prefektúrának pedig kötelessége, hogy válaszoljon a beadványukra.

– Milyen a kettőjük együttműködése?

– Egyelőre ismerkedünk. Mielőtt szabadságra ment volna, tíz napot dolgoztunk együtt, úgy érzem, korrekt viszony és jó munkakapcsolat van kialakulóban.

– Nem zavaró, hogy felettese tavasz óta egyetlen üggyel került erőteljesebben a médiába, éspedig a magyar nemesek által hosszas perek után visszanyert erdők ügyével?

– Ehhez nincs mit hozzáfűznöm, mivel a visszaszolgáltatott vagy visszaperelt erdők ügyiratai nem kerültek az asztalomra. Én is csak annyit tudok, amit a sajtóban olvastam.

– Mi az ön feladata helyettes kormánymegbízottként?

– Tudni kell, hogy alprefektusként a kormánymegbízott közvetlen alárendeltségébe tartozom, így a feladatokat is ő osztja le. A Vasile Oprea által kigondolt munkaköri leírásom szerint két nagy közszolgálat, az útlevélosztály és a gépkocsi-forgalmiengedélyeket kibocsátó hivatal felügyelete, valamint a dekoncetrált intézményeket monitorizáló ügyosztály vezetése hárul rám.

– Azt tapasztalni a prefektúra hatáskörébe tartozó legtöbb intézménynél, hogy a magyar alkalmazottak rendkívül alacsony arányán kívül az anyanyelvi jogok tiszteletben tartása sem érvényesül a törvényeknek és a jóérzésnek megfelelően.

– A dekoncentrált intézmények és a nyelvi jogok érvényesítése foglalkoztat, ezért is elrendeltem egy felmérés elkészítését mind a huszonöt alárendeltségünkbe tartozó hivatalban. Érdekel, hogy hol és milyen mértékben tartják be a 2001/215-ös számú közigazgatási törvény nyelvi jogokra vonatkozó előírásait, a prefektúra működésére vonatkozó szabályzatot, illetve a regionális és kisebbségi nyelvek európai chartájába foglaltakat.

Mindhárom rendelkezés egyértelműen kimondja, hogy ott, ahol a kisebbség számaránya elér egy bizonyos szintet – esetünkben 20 százalékot –, kötelező a kényelvűség alkalmazása. Ez ne múljék egyik vagy másik igazgató jóindulatán. Mint ahogy azon sem, hogy a költségvetésbe belefoglaltatott az egynyelvű tábla kicserélése, vagy sem. Mert az akarat és nem pénz kérdése. Azt látom, hogy a negyedszáz intézmény élén néhány magyar igazgató vagy aligazgató áll, de engem lényegében mindenekelőtt az érdekel, hogy tudnak-e magyarul azok, akik az ügyfelekkel foglalkoznak.

– Felméréssel vagy anélkül, tudjuk, hogy a legtöbb intézményben a kétnyelvűség – jobb esetben – abban merül ki, hogy kihelyeznek egy magyar felirattal is ellátott táblát az épület homlokzatára. Aztán bent még az illemhely ajtaján sem jelenik meg semmi magyarul…

– Két–három hét múlva többet fogok tudni ezzel kapcsolatban, és majd abból az anyagból készítek egy javaslatcsomagot a prefektusnak. A nyelvi jogok be nem tartása miatt neki lépnie kell, ő az, akinek jogában áll akár büntetéseket is kilátásba helyezni.