Mi vezette rá, hogy két mandátum után egy harmadikat is vállaljon?
Fontosnak tartom folytatni mindazt, amit az elmúlt nyolc év alatt elkezdtem, és kezd beérni. Itt mind a társadalmi, mind a gazdasági élet területén kifejtettekre gondolok. A terelõút megépítéséhez és a Poklos-patak befedéséhez szükséges környezetvédelmi engedélyek megszerzését, valamint a város vagyonának visszaszerzését tekintem elsõdlegesnek.
Milyen üzenettel próbálja megnyerni a magyar nemzetiségû választópolgárokat, hisz az õ szavazataik egy részére is szüksége lesz?
A magyarok nagyon jól tudják, mi a teendõjük. A 2004-es választásokon is bölcsen döntöttek, amikor engem támogattak. Remélem, ezúttal is higgadtan, okosan döntenek. Arra kérem õket, hogy a tényeket és eredményeket mérlegelve lépjenek be a szavazófülkébe.
Megválasztása esetén újraértékeli a viszonyát az önkormányzati testülethez, vagy ez megint attól függ, melyik fél kerül többségbe? Mint ismeretes, szinte állandó háborúban állt a tanácsosokkal.
Egy dolog legyen tiszta: a nyolc év alatt RMDSZ-többségû tanáccsal és két magyar alpolgármesterrel kellett dolgoznom. A legtöbb tervet és megvalósítást együtt dolgoztuk ki, együtt értük el. Nem tudom, milyen összetételû lesz a következõ testület, de el tudom fogadni, hogy a tanácsosok megválasztásakor az emberek politikai szimpátiájuk alapján szavazzanak.
Ki okoz több fejfájást: egy olyan ellenjelölt, mint Borbély László, vagy az a néhány, kevésbé számottevõ román nemzetiségû politikus, aki az ön szavazataiból fog lefaragni?
Engem egyikük sem érdekel. Miniszterként Borbélynak hatalmas esélye volt, hogy tisztelje és szeresse a várost. Sajnos nem élt vele, 2004-tõl máig egyszer sem keresett fel a városházán. Csak akkor telefonált, amikor az utcájában kellett valamit intézni. Ha igazán szerette volna ezt a várost, legalább olyan tevékeny, segítõkész és szorgalmas lett volna, mint amilyen most, a kampányban. Kíváncsi vagyok, ezt így le meri-e írni az újságban?! Ami meg a román jelölteket illeti, mit mondjak? Aki rájuk voksol, elherdálja a szavazatát.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.