
Több százan gyűltek össze a délutáni harangszóra, amellyel kezdetét vette a himnuszügyben hozott kedvező döntés alkalmából szervezett ökumenikus istentisztelet Sepsiszentgyörgy felújítás alatt levő főterén. A vasárnapi eseményen a történelmi egyházak képviselői szólaltak fel.
2015. október 05., 14:362015. október 05., 14:36
2015. október 05., 14:412015. október 05., 14:41
Az ökumenikus istentiszteleten való részvételre az RMDSZ és MPP háromszéki vezetői buzdították a sepsiszentgyörgyieket, a hálaadás pedig a történelmi egyházak képviselőinek bevonásával zajlott.
Szabó Lajos római katolikus kanonok hármas hálaadásnak tekintette a vasárnapi istentiszteletet. Mint fogalmazott, egyrészt a gondok „levétele” miatt, másrészt azért, mert az eseményen oly sokan összegyűltek, harmadrészt azért, mert „akkor és úgy lépett közbe a Gondviselő a székelyek történetébe, amikor azt gondoltuk, hogy nincs már tovább, mindent elvesztettünk”.
„Hordozzuk keresztünket!” – szólított fel Szabó Lajos, aki kifejtette: nem csak a betegség és megöregedés keresztjét kell elviselnie az embernek, hanem azokat is, amelyet az ember saját magának tesz vállára. „Nagyon sokszor mástól kapott keresztet cipeltünk és cipelünk most is (…), mint amikor legszentebb imánkat, ég felé nyúló kezeinket is korlátozni akarják, nehogy énekeljük az Isten, áldd meg a magyart!” – mondta Szabó Lajos.
A székely szimbólumokat nem büszkeséggel, hanem a történelem hűségével kell lobogtatnunk, de vannak, akik azt akarják, hogy a kereszt nyomjon bele a rögös földbe – foglalta össze gondolatait a plébános, aki kitartásra szólította fel a jelenlevőket: „ne legyünk megalkuvó, csüggedő, kételkedő, kereszténységet sutba vető, nyöszörgő emberek, merjünk tenni és küzdeni”.
„Szükségét érezzük, hogy az Istenhez imádkozzunk, s imádságainkat ne csak csendes magányunkban fogalmazzuk meg, a lélek mélységeit ne csak őszinte érzésekkel fejezzük ki, hanem szükséges, hogy együtt, hangos szóval elmondjuk himnuszénekeink zsoltáros nyelvezetben” – hangoztatta Biró Attila árkosi unitárius lelkész. „Segíts kiszakadni a köznapi élet azon küszködéseiből, azokból a fölösleges csatározásokból, amikor egymással versengünk, és mások tettei, szavai miatt van harag” – imádkozott az unitárius lelkész.
Incze Zsolt református esperes úgy fogalmazott a jelenlevők felé fordulva: „szinte hálás vagyok a prefektusnak, hogy ezt az egész dolgot így összehozta, mert másképp nem találkoztunk volna ezen a vasárnap délutánon”. Azért énekeljük az Isten, áldd meg a magyart! szavakat, mert fellegek vannak felettünk: a rosszindulatnak, a durva nacionalizmusnak, a kizsákmányolni akaró embernek fellege, aki még abban is meg akar gátolni, hogy imát énekeljünk – zárta gondolatait Incze Zsolt. Az eseményen imát mondott még Nagy Adél evangélikus lelkész is. Az ökumenikus istentisztelet végén az egybegyűltek elénekelték a magyar himnuszt.
Marius Popică korábbi prefektus 2014 decemberében rótt ki ötezer lejes bírságot a Magyar Polgári Pártra (MPP), mert az általa szervezett tavalyi sepsiszentgyörgyi trianoni megemlékezés végén az összegyűltek elénekelték a magyar himnuszt. A bírságolás jegyzőkönyvét a párt keresete nyomán áprilisban érvénytelenítette a bíróság.
A formai kifogások mellett a bíróság kijelentette, hogy a kormányhatározat – amely alapján a prefektus a bírságot kirótta – olyan törvény végrehajtási utasításait tartalmazza, amelyben semmilyen megkötés nem szerepel más államok himnuszának az éneklésére vonatkozóan. Az alapfokú ítéletet – amelyet Sebastian Cucu prefektus megfellebbezett – múlt héten a megyei törvényszék jogerősen is megerősítette.
A pereskedés példátlan összefogást eredményezett az egymással versengő magyar pártok és politikai szervezetek között.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
szóljon hozzá!