
Fotó: Veres Nándor
A bukaresti egészségügyi minisztériumhoz és a megyei hatóságokhoz fordult segítségért Hargita megye mentőszolgálata, ahol szakemberhiány miatt februártól veszélybe kerülhet az ügyelet biztosítása – irányította rá a figyelmet az Agerpres hírügynökség.
2023. január 17., 09:442023. január 17., 09:44
A székelyföldi megye mentőszolgálatánál uralkodó állapotokat a megyei önkormányzat hétfő délutáni ülésén ismertette Péter Szilárd, a mentőszolgálat vezetője. A hírügynökség szerint elmondta, hogy az intézmény szakemberhiánnyal küzd,
most jönne vissza gyermeknevelési szabadságról egy doktornő, aki eddig háziorvosként, egy azóta nyugdíjba vonult szakorvos irányítása alatt dolgozott a mentőszolgálatnál. A visszatérését megnehezíti egy új törvényi előírás, mely szerint a háziorvosoknak féléves tanfolyamot kell elvégezniük ahhoz, hogy mentőautón dolgozhassanak.

A következő öt évben mintegy háromezer háziorvos éri el a nyugdíjkorhatárt, ezért a Román Orvosi Kamara a családorvosi rezidensi helyek számának növelését követeli.
A mentőszolgálat vezetősége ezért hétfőn levelet írt Alexandru Rafila egészségügyi miniszternek, kérve: engedélyezze, hogy a doktornő a tanfolyam ideje alatt is dolgozhasson. Ezt azért nem tudta hamarabb elvégezni, mivel a járvány miatt szünetelt az oktatás. A tárcavezetőnek címzett levélben a mentőrszolgálat vezetése arra is kitért, hogy
Az ilyen utakra mentőorvost is kell biztosítani, így februártól veszélybe kerül az ügyelet biztosítása, ha egyik vagy másik orvos hosszabb útra megy.
Az Agerpres szerint Péter Szilárd rámutatott: nehéz évekre számítanak a mentőszolgálatnál, ahol az okozza a szakemberhiányt, hogy a képzett mentőorvosoknak a kórházak sürgősségi osztályain kell dolgozniuk. Elmondta,

Raed Arafat belügyi államtitkár szerint kétszer annyi szakemberre lenne szükség a sürgősségi ellátásban, mint ahány most dolgozik – nagyrészt leterhelten, folyamatosan túlórázva, rendkívüli nyomás alatt.
Az önkormányzati ülésen Petres Sándor prefektus is jelen volt, aki szerint mielőbb megoldást kell találni a székelyudvarhelyi doktornő problémájára. Hozzátette, hosszú távon is orvosolni kell a helyzetet, mivel az alapellátásban is nagy gondok vannak; öt éven belül a háziorvosok fele nyugdíjba megy.
A hírügynökség szerint Borboly Csaba megyei tanácselnök úgy fogalmazott, hogy „a mentőorvos nélküli mentőautó taxi”, és támogatásáról biztosította az intézményt. A megyei döntéshozó testület elvi beleegyezését adta, hogy támogatja a mentőszolgálat szaktárcához címzett beadványát. Ezt a bukaresti szenátus és a képviselőház illetékes szakbizottságaihoz is eljuttatják.
Szombaton a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyházban tartották az erdélyi magyar iskolák tanévnyitó ünnepségét a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) szervezésében.
Elkobozták az autóját annak a 18 éves kolozsvári fiatalnak, akit rövid időn belül háromszor is jogosítvány nélkül vezetésen értek tetten.
Az intézmény az RMDSZ kezdeményezésére elindított, a fejlesztési minisztérium által finanszírozott országos bölcsődeépítési program keretében valósult meg.
A brit uralkodóról nevezi el a Brassó megyei Sirneán kialakítandó angol pubját Charlie Ottley.
Több mint 17 millió lejes beruházás révén újul meg Erdély utolsó tényleges fejedelmének, I. Apafi Mihálynak otthona, a Szeben megyei Erzsébetvárosban található Apafi-kastély.
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.
Sokan adtak hangot nemtetszésüknek azt követően, hogy kiderült: a Kolozs megyei tanfelügyelőség átiratot küldött a megye oktatási intézményeinek a tanévkezdő Te Deum istentiszteleten való részvételről.
Kolozsvárban betiltják a játékgépeket és az egyéb fizikai helyszíneken működő szerencsejátékokat – a kincses város képviselő-testülete pénteken elfogadta azt a határozattervezetet, amely előírja ezek tevékenységének betiltását a város területén.
Ki kellett lőni egy medvét Brassópojánán, mivel veszélyeztette a turisták testi épségét.
Új táska, tolltartó és cipő nélkül is meghaladhatja az ötszáz lejt a tanévkezdés. Egy szülő költségeit vettük számba, egy pedagógust pedig arról kérdeztünk, min lehet spórolni.
szóljon hozzá!