Hirdetés

Strasbourghoz fordulnak Brassai Attila orvosprofesszor ügyében

Nem tudja megbocsátani Brassai Attila orvosprofesszornak (képünkön) a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem román vezetősége, hogy 2011 őszén Strasbourgban beszámolt arról, hogy mi folyik a felsőoktatási intézményben a magyar nyelvű oktatás elsorvasztása érdekében – véli Kincses Előd ügyvéd.

Vass Gyopár

2015. szeptember 30., 21:592015. szeptember 30., 21:59

2015. szeptember 30., 22:002015. szeptember 30., 22:00

Az egyetem rektora egy feljelentésre hivatkozva büntette meg Brassai professzort azzal, hogy négy évig nem vezethet doktorátusokat, és nem tölthet be vezető tisztséget. A szóban forgó feljelentésben „önplágium” elkövetésével vádolták meg az orvosprofesszort, azaz azt kifogásolták, hogy angol nyelven, rangos külföldi folyóiratokban megjelent két dolgozatát lefordította magyarra és magyarországi szaklapokban közölte anélkül, hogy megjelölte volna azt, hogy ez az angol dolgozatának a fordítása.

Kincses szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, a tanügyi törvény értelmében ezt az etikai vétséget az Országos Etikai Bizottságnak három hónap alatt kellett elbírálnia, miközben a döntés 11 hónapot váratott magára, és a rektor csak ezután, a 30 napos határidőt betartva szabta ki a büntetést.

„Mivel a munkatörvénykönyv határozottan rögzíti, hogy hat hónap után egyetlenegy dolgozót sem lehet megbüntetni a vétségéért, ezért a fő védekezésünk az volt, hogy megkésett a büntetés” – magyarázta az ügyvéd. Hozzátette: vitatták azt is, hogy fennállna az önplágium, de mivel „a jogban kevés precíz dolog van”, a határidő túllépése egy ilyen precíz védekezési érvnek bizonyult.

A Maros megyei törvényszéken született elsőfokú döntés során elutasították kifogásukat. „Először megpróbálták eljátszani, hogy ez nem egy munkaviszály, hanem közigazgatási per, mert abban az esetben nem ütköztek volna bele a munkatörvénykönyv által előírt hat hónapba. Végül is végigjárva minden instanciát, sikerült elérnem, állapítsák meg, hogy munkajogi per” – ismertette a Brassait képviselő szakember.

Hétfőn volt a másodfokú tárgyalás, ahol elutasították a fellebbezést. Ezt Kincses etnikai szavazásnak nevezte, tudniillik a fellebbezést a törvény szerint két bírónak kell elbírálnia. Brassai ügyét egy magyar és egy román bírónő tárgyalta, akik nem tudtak dűlőre jutni, és akkor bevontak a tanácsba egy harmadik (román nemzetiségű) illetékest, és így született meg a döntés.

Kincses állítja, a határozat nem Brassaira nézve káros. Igaz ugyan, a professzor a szenátus tagja, és amint az a büntetésben szerepel, négy évig nem tölthet be vezető szerepet, de az egyetem magyar vezetősége amúgy is bojkottálja a szenátus üléseit.

Rámutatott: a doktoráló fiatal magyarok kerülnek nehéz helyzetbe. Az ügyvéd annak a fiatal orvosnőnek a példáját hozta fel, akinek október 6-án kellene megvédenie doktori dolgozatát, de nem fogja tudni, mivel a törvény értelmében a doktorátusvezetőnek kötelező módon benne kell lennie a bizottságban. Az ügyvéd hangsúlyozta, nem a professzoron csattan az ostor, hanem a magyar tanárok utánpótlását nehezítik, ami amúgy is nagyon nagy probléma, hiszen tudatosan sorvasztják az oktatói gárdát. Brassai ügyében Romániában a jogorvoslati kör bezárult, nincs fellebbezési lehetőség, ezért az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak.

Az „önplágium” ügye nem az első eljárás, amelyet Brassai Attila strasbourgi szereplésének retorziójaként lehet értelmezni. Röviddel az EP-ben megtartott előadást követően az egyetem akkori rektora, Constantin Copotoiu az etikai bizottság vizsgálata alapján írásos figyelmeztetésben részesítette a professzort az intézmény iránti lojalitásra vonatkozó etikai szabályzati passzus megsértése miatt.

Strasbourgig mennek a kétnyelvűségért

Az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul Kincses Előd ügyvéd a kétnyelvű utcanévtáblák ügyében. Amint arról beszámolt, több eljárást is indítottak a kétnyelvűség védelmében. Az egyik ilyen eljárás az, amelyben az ügyvéd a maga nevében és további 11 személy képviseletében feljelentette a helyi rendőrség vezetőjét, Valentin Bretfeleant, amiért idén április végén 30 ezer és 50 ezer lej közötti bírságot helyezett kilátásba azoknak, akik nem távolítják el 48 órán belül házuk faláról a Civil Elkötelezettség Mozgalom önkéntesei által kihelyezett kétnyelvű utcanévtáblákat. Az ügyészség elutasította az eljárás megkezdését, és Kincses ez ellen a döntés ellen nyújtott be panaszt a marosvásárhelyi bíróságra.

„Ez a tárgyalás volt szeptember 24-én, és ebben született 25-én ez a felháborító döntés, amely elutasította a panaszunkat, noha teljesen egyértelmű, hogy megtörtént a fenyegetés, a bűncselekményt elkövette Bretfelean, hiszen mindenféle jogalap nélkül akart büntetni 50 000 lejre. Mert a helyi rendőrség vezetője azt állítja, hogy az utcanévtáblák reklámtáblák, de ez a reklámtörvényből egyáltalán nem derül ki, és szent meggyőződésem, hogy sem Petőfi Sándor, sem Mihai Eminescu nem szorul arra, hogy reklámozzák a nevét az utcanévtáblán” – vélekedett.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
Hirdetés
Hirdetés