2009. február 16., 09:092009. február 16., 09:09
„Ragaszkodom ahhoz, hogy találkozhassak Traian Băsescuval, hogy tárgyalhassak vele az önrendelkezésről EP-képviselőként és jelöltként egyaránt” – fogalmazott a politikus. Tőkés szerint ehhez a magyarság összefogására van szükség.
Tőkés Schmitt Pál fideszes EP-képviselővel közösen tartotta sajtótájékoztatóját, a magyarországi politikus a Partiumi Egyetemi Sportklub által szervezett Sportbálra érkezett Nagyváradra. „Sport, kisebbségpolitika, kereszténység – három szóban így foglalhatom össze azt, ami a mai napon is összeköt bennünket. A nemzeti válogatottban játszunk, mondhatnám magyarosan, sőt ha Schmitt Pál olimpiai bajnok műfajára gondolunk, akkor azt gondolom, hogy bajvívói vagyunk, bajvívói lehetünk a demokráciának, közös ügyeinknek” – fejtette ki a püspök.
Tőkés László emlékeztetett: az Európai Parlamentben nemrégiben az ezeréves gyulafehérvári egyházmegye kapcsán előterjesztéssel élt, mely szerint a Gyulafehérvári Főegyházmegye Millenniumi Emlékévének szeptember 29-i zárónapját az Európai Unió iktassa be jövő évi nemzetközi eseménynaptárába, illetve kezdeményezte az ősi gyulafehérvári székesegyháznak és az érseki palotának a kulturális világörökség részévé való nyilvánítását. Az idén jó alkalom mutatkozik arra is, mondta Tőkés László, hogy az erdélyi egyházmegyével egy időben alapított pécsi egyházmegye ünnepét is iktassák be az európai eseménynaptárba, illetve nyilvánítsák a világörökség részévé.
„Pécs és Nagyvárad a nemrégiben újratemetett Janus Pannonius személyén keresztül is összeköthető, hiszen nagy költőnk nagybátyja, az akkori váradi püspök helyettese is volt egy ideig, mielőtt pécsi püspökké nevezték volna ki” – adalékolta Tőkés László. „Az ezeréves pécsi és erdélyi püspökségek megalapításának együttes ünneplése ismét lehetőséget ad arra az Európai Parlamentben, hogy összetartozásunkat az Unió felé is kifejezzük” – hangsúlyozta Schmitt Pál.
Tőkés László egyébként szombaton a PKE Bolyai Termében lakossági fórumot is szervezett a Partiumi Egyetemi Sportklubjával vállvetve. A beszélgetésen olyan rangos személyiségek vettek részt, mint Buzánszky Jenő olimpiai bajnok labdarúgó, az Aranycsapat hátvédje, Fenyvesi Máté 76-szoros labdarúgó válogatott, az FTC egykori elnöke, Kovács Ferenc mesteredző, a Felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia vezetője, Várhidi Pál olimpiai bronzérmes futballista, Kű Lajos, az Aranycsapat Alapítvány elnöke.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.