Hirdetés

Sorin Cîmpeanu a Művelt Románia projektről: az első eredmények 2030-ban látszanak majd meg

•  Fotó: Gov.ro

Fotó: Gov.ro

A Művelt Románia projekt első eredményei 2030-ban látszanak majd meg – jelentette ki Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter.

Krónika

2021. július 15., 08:392021. július 15., 08:39

„Az első valóban lényegi eredmények a 2030-as évben fognak meglátszani. Addig évről évre és félévenként eredményeket kell látnunk. Ezalatt a kilenc év alatt mindent megteszünk, hogy jobb legyen, mint amilyen most, és mint amilyen lenne, ha nem kezdenénk bele a változtatásokba. Jobbá tesszük.

Idézet
Nem az a cél, hogy ne legyen rosszabb, hanem hogy jobb legyen, ám konkrét és tömeges eredményeket leghamarabb 2030-ban láthatunk”

– fogalmazott a tanügyi tárca vezetője az Antena 3 hírtelevízió szerda esti műsorában. 

Hirdetés

korábban írtuk

Csökkentenék az iskolaelhagyást, növelnék a felsőfokú végzettek számát – felvállalta a kormány a Művelt Románia reformtervet
Csökkentenék az iskolaelhagyást, növelnék a felsőfokú végzettek számát – felvállalta a kormány a Művelt Románia reformtervet

Augusztus elsejéig meg kell alakulnia a Művelt Románia projekt végrehajtását negyedévenként ellenőrző tárcaközi munkacsoportnak, szeptember 10-éig pedig kormányhatározatot fogadnak el a gyakorlatba ültetés ütemtervéről, miután szerdán a kormány memorandumot hagyott jóvá a Klaus Iohannis államfő által kezdeményezett oktatási reform megval&

Arra a kérdésre, nem tart-e attól, hogy ha időközben más kerül hatalomra, akkor nulláról kezdi az oktatási rendszer reformját, ahogyan történt ez nem is egyszer, Cîmpeanu leszögezte:

Idézet
Nyilvánvalóan félek. És éppen azért, mert félek, minden erőmmel és minden energiámmal erre összpontosítok, és ezért nem beszélek konkrét részletekről,

a Művelt Románia projekt előírásainak alkalmazásáról addig, amíg nem konzultálunk minden féllel, hogy megtaláljuk a közös nevezőt, és mindez koherens legyen”.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Az AUR-ral kapcsolatos bírálatokra reagált Csoma Botond: „az egész úgy kezdődött, hogy a koma visszaütött”

Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.

Az AUR-ral kapcsolatos bírálatokra reagált Csoma Botond: „az egész úgy kezdődött, hogy a koma visszaütött”
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Mínusz 10 fok alá süllyedt a hőmérséklet a Székelyföldön

Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.

Mínusz 10 fok alá süllyedt a hőmérséklet a Székelyföldön
2026. november 08., vasárnap

Újabb lendületet kaphat a kolozsvári gyermekkórház építése

Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.

Újabb lendületet kaphat a kolozsvári gyermekkórház építése
2026. november 08., vasárnap

Legyen bányászat? Népszavazás a magnéziumbánya miatt tiltakozó erdélyi községben

Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.

Legyen bányászat? Népszavazás a magnéziumbánya miatt tiltakozó erdélyi községben
Hirdetés
2026. november 07., szombat

„Mindenki magáénak érezheti majd”: visszaállítanák Máramarossziget főterére a barokk Mária-szobrot

Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.

„Mindenki magáénak érezheti majd”: visszaállítanák Máramarossziget főterére a barokk Mária-szobrot
2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
Hirdetés
Hirdetés