Hirdetés

Sokba kerül a kétnyelvűség a Kovászna megyei oktatásban

•  Fotó: Vargyasi Levente

Fotó: Vargyasi Levente

Sokba kerül Kovászna megyében a kétnyelvű oktatás a megyei tanfelügyelőség szerint, amelynek adatai alapján a többnyelvűség 190 pluszállást jelent a háromszéki oktatási rendszerben. 

Bíró Blanka

2016. január 13., 17:032016. január 13., 17:03

Kiss Imre főtanfelügyelő (képünkön) rámutatott: a megyében dolgozó 120 magyarnyelv- és irodalomtanár bére ugyan nem okoz többletköltséget, mivel esetükben a törvény egy pluszszorzót ír elő, így a minisztériumtól kapott fizetési keret már tartalmazza a teljes összeget, viszont a kétnyelvű iskolákban kis létszámú osztályokat kénytelenek működtetni, ez pedig körülbelül hetven olyan állást jelent, amire pénzt kell elkülöníteni. Kiss Imre a sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskolát hozta fel példaként, ahol átlagosan tízes létszámú, román tannyelvű osztályok működnek.

„Ha a tanintézet egynyelvű volna, a gyermekeket szét lehetne osztani a meglévő másik négy osztály között, és kevesebb állásra lenne szükség” – magyarázta. Bölönben éppen fordított a helyzet, ott ugyanis kevés magyar anyanyelvű tanulónak biztosítanak külön osztályt. „A minisztériumban is meg kell érteniük, hogy a kétnyelvűség pluszkiadást jelent” – szögezte le a főtanfelügyelő.

Kiss Imre annak kapcsán számolt be erről, hogy a háromszéki tanügyi rendszer költségvetése idén is hiányos, a gyermeklétszám utáni fejkvóta alapján biztosított összeg ugyanis a kiadásoknak csak 86 százalékára elég. Sikerült ugyan valamennyit lefaragni a költségekből, a tavalyi 17 százalékról ugyanis ebben az évben 14 százalékosra csökkentették a deficitet, év végén ugyanakkor a kormány is megemelte a fejkvóta egyik szorzójának értékét 20 százalékkal, de mindez nem fedezi a 15 százalékos fizetés-kiegészítést, hiszen a járulékos bérköltségek is emelkedtek.

A főtanfelügyelő rámutatott: próbálják hatékonyabbá tenni a rendszert, tavaly például mintegy száz állást szüntettek meg – ennek kapcsán arra törekedtek, hogy emiatt ne kelljen elbocsátani senkit, így nyugdíjazásokkal, illetve nem teljes állások kiiktatásával oldották meg a problémát. „Április elsejéig ugyanakkor további 31 munkahelyet kell még lefaragni, különben veszélybe kerülnek a fizetések. A minisztérium ugyanis megyeszinten egységesen hagyja jóvá a bérköltségeket, és hiába van rendben a tanintézetek többsége, ha néhány iskolában, óvodában túllépik a keretet, senki nem kapja meg a juttatást” – magyarázta Kiss Imre.

Az oktatási szakértő arra is rámutatott: bizonyos helyzetekben nem működik a fejkvóta alapú finanszírozás, hiszen például a kis falvakban az óvodába és az elemi iskolába csak tucatnyi gyermek jár, de óvónőt és tanítónőt kell alkalmazni összesen két és fél teljes munkaidőnek megfelelő normával, holott ezeket az állásokat 56 gyermek után fizetett összeggel tudnák fenntartani.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés