Hirdetés

Sok diákot kizártak a román pótérettségin

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Országszerte 240 diákot zártak ki a tegnap a pótérettségi román írásbeli vizsgáján, mert megpróbáltak másolni, vagy különböző segédeszközöket vettek igénybe. A diákok egy része annak ellenére próbált csalni, hogy a nyári megmérettetéshez hasonlóan most is szigorú volt a felügyelet, a vizsgatermeket bekamerázták, és a büntetések is sokkal szigorúbbak, mint a korábbi években.

Bíró Blanka

2011. augusztus 30., 08:032011. augusztus 30., 08:03

A kizárt diákok két vizsgaalkalmon nem vehetnek részt, azok, akiket tegnap kiküldtek a teremből, legközelebb 2013 nyarán próbálkozhatnak újra. Kovászna megyében négy érettségizőt zártak ki, egyet a sepsiszentgyörgyi, hármat a kézdivásárhelyi központból. Hargita megyében hat fiatal számára ért véget tegnap a pótérettségi, mindannyian Székelyudvarhelyen vizsgáztak. Öten elismerték a csalás kísérletét, a hatodik lányt azért küldték haza, mert bevitt a terembe egy kistáskát. Utólag azzal védekezett, hogy állapotos, és élelmet vitt magának, de ezt az érvet nem fogadták el, mert nem szólt időben. Egy csíkszentdomokosi fiatal rosszul lett az autóbuszban, ezért nem ért be időben a csíkszeredai központba, ő délután a tartaléktételsorból vizsgázhatott. Szatmár megyében öt, Temes megyében 18, Szilágy megyében négy, Beszterce-Naszód megyében egy diákot zártak ki a vizsgáról. Mindannyian fecnikről próbáltak másolni, illetve mobiltelefonon akartak segítséget kérni, de az is előfordult, hogy egymás között kicserélték a piszkozatokat.

Bár a pótérettségin román nyelv és irodalomból könnyebbek voltak a tételek, mint a nyári vizsgán, a háromszéki vizsgázók szerint a román és a matematika teszi leginkább próbára a diákokat. A tegnapi román nyelv és irodalom írásbeli vizsga után a fiatalok többsége lapunk kérdésére könynyebbnek értékelte a mostani feladatot a nyáron kapottnál. Az első pontban egy Garabet Ibrăileanu-szövegrészletet kellett elemezni, a második feladat azt kérte, hogy egy Nichita Stănescu-idézet alapján a barátságról írjanak esszét, az utolsó tételben pedig a tanult novellák közül kellett egyet kiválasztani, és abban vizsgálni egy téma – például a pénz, a sors, a család – megközelítését. „Az első két tétel is könnyebb volt, mint a nyár elején, a harmadik pedig azért volt nagyon egyszerű, mert sok novellát tanultunk, így mindenki kiválaszthatta azt, amelyet a legjobban tudott” – mondta az egyik érettségiző fiatalember. Csabának és Arnoldnak az Ibrăileanu-részlet nagyobb fejtörést okozott, mint a nyári vizsgán kapott szöveg, mert bonyolultabb volt, és nehezen érthető. Az idén szintén másodszor vizsgázó Melinda és Noémi úgy vélte, a román pótvizsga valamivel könynyebb volt, mint a júliusi, ám így is nehéznek mondható, a magyar diákoknak ugyanis mindenképpen a román nyelv és irodalom jelenti a legnagyobb erőpróbát.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
Hirdetés
Hirdetés