2011. január 25., 09:222011. január 25., 09:22
Országos szinten egyedülálló öszszefogás eredményeképpen az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) által alkotott koalíció győzött az avasújvárosi helyhatósági választásokon vasárnap. A Szatmár megyei községben szervezett voksoláson a maximálisan megszerezhető 13 mandátumból nyolcat az RMDSZ–MPP-listája kapott meg.
A koalíció egyébként az RMDSZ égisze alatt indult a választásokon, és 1162 érvényes szavazatot kapott. A Demokrata-Liberális Párt (PDL) 2 mandátumot, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szintén 2 tanácsosi helyet, a liberális párt (PNL) pedig egyetlen képviselői széket nyert.
Hajdú Géza, az MPP helyi szervezetének alelnöke lapunk kérdésére elmondta, csupán 6 szavazaton múlt a kilencedik magyar mandátum. „Megegyeztünk, és összefogtunk, hogy ne vádolhassanak azzal, megosztjuk a falu magyarságát. Eddig hiába volt a korábbi 15-ös testületben 3-3 tanácsosunk, a PSD-sek többségben szavaztak, és minden kezdeményezésünk kudarcba fulladt” – nyilatkozta a helyi politikus. Hajdú szerint előre megkötött egyezség alapján dolgoznak majd, és amennyiben mindenki betartja a korábbi megállapodást, akár a fennmaradó másfél év alatt is sikerül majd jelentős eredményeket elérni.
„Közösen úgy határoztunk, Ludróczki Sándor RMDSZ-es tanácsosunkat jelöljük az alpolgármesteri székre. Mivel a korábbi polgármester, a PSD-s Toma Betea még mindig perben áll a megyei kormánybiztosi hivatallal, amiért eltávolították pozíciójából, nem valószínű, hogy 2012-ig lesz Újvárosban polgármester-választás. Ennek fényében az alpolgármester látja el ezt a munkakört” – tette hozzá az MPP-s politikus. Új polgármester választására egyelőre azért nem kerülhet sor Avasújvárosban, mivel a leválást követően a prefektúra felfüggesztette tisztségéből a 2008-ban megválasztott PSD-s Toma Betea polgármestert, aki fellebbezett a döntés ellen, az ügyben azóta sem született döntés.
Ludróczki Sándor a Krónika megkeresésére úgy fogalmazott, zökkenőmentes együttműködést lát a koalícióban. „Eddig sem voltak különösebb gondok, de nem tudtunk sok mindent tenni a faluért, hiszen az akkori többség elnyomott minket a tanácsban. Most 8 helyünk van, így a frissen megválasztott 5 RMDSZ-es és 3 MPP-s képviselő többségben dönthet a falut érintő kérdésekben” – véli a helyi RMDSZ-elnök. Ludróczki szerint számos tervük van, és ezután minden a kitartásukon és nyilván az önkormányzat költségvetésén múlik. „Rossz állapotban vannak az utak és a járdák, csapnivaló a közvilágítás, egyetlen pályázatot sem nyújtottunk még be. Sok a tennivaló” – foglalta össze röviden az alpolgármester-jelölt.
A tervek szerint a településen a jövő héten tartanak alakuló gyűlést, miután törvényesítik a választás eredményeit. Ekkor választanak alpolgármestert is, és amennyiben a koalíciós partnerek állják a korábban adott szavukat, a 2012-es helyhatósági választásokig Ludróczki vezeti majd a falut. A vasárnapi választásokon a közel négyezer lakosú községben 70 százalékhoz közeli volt a voksolási részvétel.
Ludróczki szerint a hivatalos adatok nem támasztják alá a valós részvételi arányt, ugyanis a szavazólista elavult volt, és sok elhunyt, illetve elköltözött személy szerepelt rajta. Az avasújvárosi magyarok politikai győzelme azért is lehetett ekkora, mert a községhez tartozó Rózsapallag és Rózsapallaghegy román ajkú lakosságának csaknem fele külföldön dolgozik. Avasújváros májusban vált újra magyar többségű községgé – a magyar ajkúak aránya 60 százalék körüli –, miután a helyi népszavazást követően a szenátus elfogadta a zömében románok lakta Ráksa leválására beterjesztett indítványt.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.