
Gyanakodva fogadta Sepsiszentgyörgy szociáldemokrata (PSD) tanácsosa a Terra Siculorum 2021 egyesület bejegyzését. Rodica Pârvan az e heti tanácsülésen kifogásolta, hogy latin az egyesület neve, amely szerinte románul nem hangzik jól, megtévesztő lehet, „talán latin eredetet akarnak felvállalni”.
2015. október 02., 17:242015. október 02., 17:24
Arra is magyarázatot kért, hogy mit keres az egyesületben a Kovászna és a Hargita megyei közgyűlés, felvetette, hogy talán ezzel akarják legitimálni az „úgynevezett Székelyföldet”, amelyet ő nem érez magáénak.
Antal Árpád polgármester válaszában kifejtette, már két évvel ezelőtt bejelentette, hogy Sepsiszentgyörgy az egész Székelyföld nevében pályázza meg az Európa Kulturális Fővárosa 2021 címet, ezt a szabályzat lehetővé teszi, Craiova is Olténia nevében pályázik. Kovászna és Hargita megye tanácsa ellenvetés nélkül megszavazta a társulást és az egyesület fenntartásával járó költségeket.
A pályázat által nem szeretnék a Székelyföldet igazolni, mert arra nincs szükség, hangsúlyozta a polgármester, és megkérte a PSD-s politikust, ne beszéljen „úgynevezett Székelyföldről”, mert „mi sem mondjuk, hogy úgynevezett Bukovina vagy úgynevezett Mócföld”. „Az egyesület neve azért latin, mert az elbíráló bizottság tagjai más-más országból érkeznek, de a latin nyelv mindenkinek ismerős” – érvelt az elöljáró.
A Terra Siculorum egyesület célja egyébként Sepsiszentgyörgy jelölésének támogatása, hozzájárul a i2021 Sepsiszentgyörgy – Európa Kulturális Fővárosa 2021-ben programpontok előkészítéséhez és megvalósításához, a két székely megye önkormányzata a megyei művelődési központok által csatlakozik az egyesülethez. Sepsiszentgyörgy partnerségben Csíkszeredával, Gyergyószentmiklóssal, Kézdivásárhellyel és Székelyudvarhellyel, valamint Hargita és Kovászna megyével pályázza meg az Európa Kulturális Fővárosa 2021 címet, a pályázatot október 10-én nyújtják be.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
szóljon hozzá!