
Eddig és ne tovább. Közlekedési jel segíti eligazodni a gépkocsivezetőket az autópályákon
Fotó: alba24.ro
Nem ritka, hogy az autópályákon forgalommal szemben haladnak gépkocsik, ami rendkívül veszélyes. A hatóságok nemrég jóváhagytak egy közlekedési jelet, ami segíti, figyelmezteti az autóvezetőket.
2021. március 12., 20:322021. március 12., 20:32
Egyre-másra hallani a hírekben, hogy valaki szemből, a forgalommal ellentétes irányba, szinte öngyilkos módon hajt az autópályán. Ez a legfőbb magyarázata annak, hogy a napokban országszerte egy külföldről „importált”, hatalmas forgalmi tábla jelent meg az autópályákon. A hatóságok által nemrég jóváhagyott közlekedési jel azoknak szolgálhat segítségül, akik irányt tévesztenek az autópályán, vagy az arról fel- és levezető úton.
Bár első látásra hihetetlennek tűnik, hogy még mindig akadnak olyan gépkocsivezetők, akik a sztrádán képesek a forgalommal szembe hajtani, a statisztikák arról árulkodnak, hogy a hazai sofőrök eléggé gyakran tévednek el a gyorsforgalmi utakon. „A legtöbb gond egy-egy pályaszakasz megnyitása után adódik.
Ugyanez érvényes a letérésre is” – mondta el a Krónikának a brassói regionális útügyi igazgatóság szóvivője, Elekes Róbert. Hozzátette: az esetek többsége kiderül – ha nem a rendőrség veszi észre, akkor az autópályán lévő kamerák rögzítik az ügyetlenkedők vagy a szándékosan szabályt sértő manővereit. A napokban éppen az útépítők egyik szakembere volt szemtanúja egy különös esetnek: egy férfi behajtott a pálya mentén lévő parkolóba, megfordult, és elindult arra, amerről érkezett, azaz a forgalommal szemben. Szerencsére mindez a közlekedést ellenőrző autópálya-rendőrség közelében történt, amelynek munkatársai időben leállították az ámokfutót. Elekes szerint
Ha valaki mégis elvétette az irányt, a rendőrök és az utászok tanácsa az, hogy azonnal húzzon félre a leálló sávra, tárcsázza a 112-öt, és várja meg, amíg a közlekedésrendészek a helyszínre érnek, és leállítják a forgalmat. Az irányt tévesztett sofőr ne kezdjen tolatni, és a megfordulással se próbálkozzon, mert hely- és időigényes manőverükkel a saját, illetve a nagy sebességgel érkező autók és vezetőik testi épségét kockáztatja.
Az autópályák hiányával és a szegényes vezetési kultúrával magyarázza az „irányvesztést” Keresztes Dénes marosvásárhelyi gépjárművezető szakoktató. Elmondta, sokak számára a gyorsforgalmi úton való boldogulás éppen olyan bonyodalmat jelent, mint a villamossal való találkozás.
– mondta. Keresztes szerint a gépkocsivezetők többsége a kétsávos utakon érzi biztonságban magát; az emberek megszokták, hogy az egyik sáv erre, a másik arra vezet. „Hogy valaki elnéz egy kijáratot, és hajt tovább, teljesen érthető, bárkivel előfordulhat. De autópályán szembemenni a forgalommal nagyon veszélyes” – mondta az oktató.
Egyébként nemcsak a tapasztalatlanság és a figyelmetlenség lehet az oka az efféle hibáknak.
Ha a helymeghatározó program (GPS) naprakészen frissítve is van, időnként előfordul, hogy pár másodperces késésben van. Egy autósztrádán ez az idő pedig bőven elegendő ahhoz, hogy a lejáratot a feljárattal összetévesszék.
A romániainál lényegesen jelentősebb autópálya-hálózattal és magasabb vezetési kultúrával rendelkező országokban is komoly gondot okoznak az irányt tévesztett gépkocsivezetők. Magyarországon szinte nem telik el hét, hogy valaki ne töltene fel a világhálóra olyan kisfilmet, amelyen valaki vele szembe érkezik a sztrádán. A veszély csökkentése érdekében Tartsd az irányt! címmel kampányt indított a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A magyar autópálya-rendőrség szerint azok a közlekedési szabályok, amelyek ahhoz kellenek, hogy ne hajtsunk fel rossz irányba, olyan egyszerű alapismeretek, amelyeket általában mindenki tud. Egyrészt tilos átmenni a záróvonalon, másrészt nem szabad befordulni a behajtani tilos táblánál.
Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.
Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.
Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.
Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
szóljon hozzá!