2007. április 16., 00:002007. április 16., 00:00
A múlt heti ifjúsági önkormányzati választásokon, ahol 119 személy, többnyire 15 és 30 év közöttiek vettek részt, Székely Álmost választották meg ifjúsági polgármesternek. Az ifjúsági tanácsban szavazati joggal is rendelkező Székely Álmos munkáját nyolc képviselő segíti, akik alakuló ülésüket a választások másnapján tartották meg. Az ifjúsági önkormányzat megalakításának célja többek között az is, hogy aktív részvételre serkentse a gyergyócsomafalvi fiatalokat a soron következő, „valódi” önkormányzati választásokon. A fiatalok szervezett formában kivehetik részüket különböző rendezvények, így többek között a közelgő Gyergyócsomafalvi Napok megszervezésében is. Az ifjúsági önkormányzat megalakítását egyébként a helyi Unikumok színjátszó csoport kezdeményezte, és a helyi elöljárók is cselekvésre bátorították a fiatalokat.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.
Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.
Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.
Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.
Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.