2011. október 21., 08:202011. október 21., 08:20
A felszólaló elöljárók azt nehezményezték, hogy az átszervezés óta többet garázdálkodnak a romák, és lopják a terményt. Rámutattak: az egykori őrsön jelenleg szolgálatot teljesítő rendőr a munkaideje lejártával távozik, így felügyelet nélkül maradnak a falvak. A polgármesterek úgy vélik, az átszervezés óta csökkent a közbiztonság, ezért szeretnék, ha újra biztosítanák az állandó rendőri felügyeletet a településeiken. A zágonbárkányi Marin Gheorghe felháborodva újságolta el, hogy a településen szolgálatot teljesítő rendőr kivette a pihenőszabadságát, az őrs ajtójára kiírta, hogy a lakók szükség esetén hívják a 112-es sürgősségi számot. Lőrincz Kálmán, Nagyborosnyó polgármestere azt panaszolta fel, hogy növekedett a reakcióidő, a központokból járőröző rendőrök hosszabb idő alatt érnek ki a helyszínre, mint korábban a faluban szolgálatot teljesítő társaik.
Márton László dálnoki polgármester elmondta, hogy a járőröző rendőrök nem ismerik a helyi tulajdonviszonyokat, így azt sem tudhatják, hogy az adott területről szüretelő emberek valóban jogosan gyűjtik-e a be a terményt. Egy tolvajbanda szedte Dálnokon a kukoricát, a mellettük elautózó rendőr még jó munkát kívánt nekik, mesélte az elöljáró.
Ioan Aron Kovászna megyei rendőrparancsnok kifejtette, az átszervezés mindkét fél, a helyi lakosság és rendőrök részéről türelmet feltételez. A parancsnok szerint fontos, hogy a lakosság a helyi vezetőkkel együtt egyeztessen a rendőrökkel, másrészt ha a rendőrök nem lépnek fel szigorúan, súlyos következményekkel számolhatnak. A rendőrségi vezető úgy véli, hogy a jelenlegi rendszeren még lehet módosítani, hiszen a belügyminisztérium által hozott intézkedések „még nincsenek kőbe vésve”. Mint mondta, az őrjáratok átszervezése után a rendőrség sokkal hatékonyabb is lehet, hiszen a járművek helyzetét GPS figyeli, ezáltal a beavatkozások is gyorsabbak. A parancsnok hangsúlyozta, az új törvény gyakorlatba ültetése óta semmit nem változott a bűnözési mutató. A szitabodzai Constantin Filofi polgármester megfogalmazta, lehet, hogy a számok nem változtak, de az emberek biztonságérzete romlott. „Az átszervezés előtt fontos lett volna országos szinten egyeztetni a helyi vezetőkkel” – mondta a szitabodzai elöljáró.
A Kovászna megyei vidéki rendőrség átszervezése révén a negyven falusi rendőrőrs közül harmincnyolcat számoltak fel. Két községben tartották fenn továbbra is a jelenlegi állományt – Előpatakon a magas bűnözési arány miatt és Kommandón, a megye legmagasabban fekvő településén, mert nehezen megközelíthető. A jelenleg falvakon dolgozó 136 rendőrt áthelyezték a megye öt városába, ahol a vidéki közbiztonsággal megbízott központokat hoztak létre, és onnan járőröznek vidékre.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.