Hirdetés

Robbanások egy máramarosszigeti szórakozóhelyen – 17 sebesült

[FRISSÍTETT] Két gázrobbanás történt tegnap hajnalban, illetve reggel egy máramarosszigeti szórakozóhelyen. Hajnali 1 órakor hét fiatal sebesült meg az első detonációban az Euphobia klub mosdójában. A sebesültek közül hat lány súlyos égési sérüléseket szenvedett, őket katonai repülőgéppel szállították egy bukaresti kórházba, a hetedik sebesült – egy fiú – sérülései könynyebbek. A második robbanás fél 10 körül következett be, a helyszínen az éjszakai detonáció okait vizsgáló szakembercsoport tagjai közül tízen megsérültek. Lapunk értesülései szerint egy magyar lány is megsebesült a robbanás során, őt a nagybányai kórházban ápolják.

Zahoránszki Brigitta

2012. február 19., 10:582012. február 19., 10:58

Az előzetes vizsgálatok szerint a robbanást vélhetően a szomszédos épületből átszivárgó gáz felgyülemlése okozta, a szórakozóhely ugyanis nincs rákötve a gázvezeték-hálózatra, és gázpalackot sem találtak a helyszínen. Az első detonáció néhány perccel 1 óra előtt történt, amikor a klub emeleti mosdójában több fiatal cigarettára gyújtott. Hét fiatal megsérült, hat lány súlyosan összeégett, másod- és harmadfokú égési sérüléseket szenvedtek. Egy fiú könnyebben megsebesült, sérülései nem életveszélyesek. A robbanás pillanatában mintegy 120 fiatal tartózkodott a klubban, akik ijedten próbáltak menekülni a pincéből, ahol a szórakozóhely működött.

„Olyan érzés volt, mintha egy autó nekiment volna az épületnek. Hirtelen nem tudtuk mi történt. A mosdó felől ordibálásokat hallottunk. Aztán egy barátommal segítettünk kimenekíteni egy sebesült lányt” – mesélte sokkos állapotban az egyik férfi, aki a robbanáskor ott volt a diszkóban, és aki szerint a nagy cigarettafüstben nem valószínű, hogy érezni lehetett a gázszagot. Ugyanakkor több máramarosszigeti lakos azt feltételezi, hogy nem szagosították a gázt, mert ők soha nem érezték a szagát. A közvélemény zöme a gázszolgáltató céget tartja felelősnek a robbanás miatt.

A második robbanás tegnap fél tíz körül következett be, ekkor a helyszínen az éjjeli eseményeket vizsgáló szakemberek tartózkodtak. A második detonációban tíz személy – tűzoltók, rendőrök, a villamosművek és a gázszolgáltató társaság igazgatója, Vasile Comanici is – megsebesült, közülük négyen súlyosan. Megsérült Gheorghe Sas közjegyző is, akinek a tulajdonában van az épület, amely robbant. Az irodahelység üres volt, ugyanis a közjegyző már jó ideje elköltöztette az irodáját más helyre. Ő azért jött oda, hogy kinyissa az épületet a helyszínelőknek. A második robbanás pillanatában jelen volt Toader Şuştic ügyvéd is, az épület egyik bérlője, aki elmondta, hogy egy héttel ezelőtt vizsgálták meg a gázhálózatot, és mindent rendben találtak.

Bukaresti kezelés

A 17 áldozatot a nagybányai kórházba szállították, hat, súlyos állapotban levő lányt, akik másod- és harmadfokú égési sérüléseket szenvedtek, egy katonai repülőgéppel egy égési sérülésekre szakosodott bukaresti kórházba szállítottak. A tegnapi nap folyamán a második robbanás tíz áldozata közül kilencet szintén Bukarestbe szállítottak. Mint Raed Arafat, az egészségügyi minisztérium helyettes államtitkára elmondta, egy részüket a Floreasca kórházba, a többieket az égési sérülések kezelésére specializálódott kórházba vitték.

Közlése szerint több sérült is válságos állapotban van – ha valakinek a teste több mint 50 százaléka megég, azt már súlyos állapotnak nevezik. Vitalie Stan, az égési sérülteket kezelő kórház menedzsere később arról számolt be, hogy a legsúlyosabban egy tűzoltó sérült meg a második detonáció alkalmával, neki a teste több mint 80 százaléka megégett, így életveszélyes állapotban van. Szerinte a többi páciens viszonylag jól van, állapotuk legalábbis tegnap késő délután stabil volt.

Vizsgálják az okokat

„A gázellátást alig fél kettőkor állították le a környéken, annak ellenére, hogy az első robbanás már éjjel egykor bekövetkezett. Valószínű, hogy korábban el kellett  volna zárni a gázcsapot” – nyilatkozta Ovidiu Nemeş, Máramarossziget alpolgármestere. Dantes Nicolae Bratu, a munkaügyi felügyelőség főfelügyelője úgy nyilatkozott, hogy az első vizsgálatok nyomán kiderült, nem tartottak be két alapvető szabályt: nem szüntették meg a gáz és a villanyáram ellátást, habár ezt elsődlegesen meg kellett volna tenni.

Tegnap délután a BERG Sistem gázszolgáltató alkalmazottai a fővezeték körül ástak, hogy megkeressék a meghibásodás okát. Egész délutánra lezárták a forgalmat a környéken, a gyalogosoknak sem volt szabad megközelíteniük a robbanás helyszínét. A munkaügyi felügyelőség felkérésére a petrozsényi bányabiztonsági és robbanás elleni védelem nemzeti hivatalának (INSEMEX) szakértői vizsgálják majd meg a robbanás okait.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
2026. október 10., szombat

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Hirdetés
Hirdetés