2010. november 30., 09:062010. november 30., 09:06
Az RMDSZ jelöltje az első körben megszerezte a mandátumot: a szavazók 59 százaléka Lőrincz Kálmánra szavazott, a Magyar Polgári Párt (MPP) színeiben induló Girtler Gyulára 23 százalék voksolt, a Nemzeti Liberális Pártot (PNL) képviselő Goga Attila pedig a voksok 17 százalékát kapta.
A községközpontban és a négy faluban a választópolgárok 57,2 százaléka járult az urnák elé tegnapelőtt. Lőrincz Kálmán megígérte, hogy az önkormányzatnak ezentúl jobb kapcsolata lesz a lakossággal, a választott képviselőkkel, a helyi intézményekkel. Mint mondta, ellenőrizni fogja, hogy az önkormányzat alkalmazottai rendesen végzik-e a munkájukat, hiszen emiatt sok volt a panasz.
Tamás Sándor, az RMDSZ Kovászna megyei szervezetének, valamint a megyei önkormányzat elnöke támogatásáról biztosította a borosnyóiakat és kifejtette: megdőlt az a hiedelem, hogy Nagyborosnyón csak úgy lehet nyerni, ha a község 35 százalékát kitevő cigányságot lefizetik.
A korábbi tanács összetételéhez képest újabb RMDSZ-es községi képviselő jutott be a Szatmár megyei Kökényesd képviselőtestületébe a vasárnapi időközi voksolást követően. Az érdekvédelmi szervezetnek így elsöprő többség jut a falu képviselőtestületében, ugyanis a tanácsosok több mint fele a szövetség színeiben politizál.
Corina Şereş, a választási bizottság vezetője arról számolt be, hogy a választók 7 RMDSZ-es, 2 demokrata liberális (PDL), egy nemzeti liberális (PNL), illetve egy független helyi képviselőnek szavaztak bizalmat. Az ugocsai faluban 914 érvényes és 30 érvénytelen voksot adtak le, a részvételi arány pedig 46,61 százalékos volt. A kökényesdi tanácsot egyébként azért oszlatták fel idén tavaszszal, mert nem ült össze három egymást követő alkalommal.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.