Hirdetés

Az RMDSZ állítja, nem gátolja az átláthatóságot

Szabó Ödön cáfolta a román civil szervezetek által sugallt értelmezést, miszerint a módosítás célja az lenne, hogy az RMDSZ kivonja magát az elszámoltatás alól. (Archív felvétel) •  Fotó: RMDSZ

Szabó Ödön cáfolta a román civil szervezetek által sugallt értelmezést, miszerint a módosítás célja az lenne, hogy az RMDSZ kivonja magát az elszámoltatás alól. (Archív felvétel)

Fotó: RMDSZ

Az RMDSZ célja a hatályos törvények közötti ellentmondások felszámolása volt azzal a módosító indítvánnyal, amelyet az átláthatósági törvényhez nyújtott be, és amely kapcsán román civil szervezetek azzal vádolták meg a szövetséget, hogy ki akarja vonni magát az átláthatósági jogszabály hatálya alól – jelentette ki a Krónikának csütörtökön Szabó Ödön RMDSZ-es képviselő.

Balogh Levente

2021. március 19., 09:032021. március 19., 09:03

2021. március 19., 09:502021. március 19., 09:50

A nagyváradi honatya, aki beterjesztőként jegyzi a módosító javaslatokat, lapunknak elmondta: összesen négy jelentősebb témában nyújtottak be módosító javaslatokat a 2001/544-es törvényhez, amely a közérdekű információkhoz való hozzáférést biztosítja, és amelynek a módosítása jelenleg folyamatban van a parlamentben. Mint kifejtette, egy javaslatcsomagról van szó, amely a törvény több, mintegy 11 pontját érinti, és ezek egy részét a módosításokat tárgyaló művelődési bizottság is elfogadta. „Ezek voltak azok a pontok, amelyeket nem politizáltak túl a médiában” – magyarázta Szabó.

Ki közhasznú és mik a jogosultságai?

A problémás téma ugyanakkor a közhasznúságra vonatkozik. Az átláthatósági törvény azt mondja ki, hogy a közhasznú, magánjogi intézményekre vonatkozik. „Romániában a magánjogi közhasznúságra vonatkozó címet egy procedúra alapján lehet megkapni. Ezt egy 1994-es törvény szabályozza.

Hirdetés
Idézet
Mi azt mondtuk, hogy az átláthatósági törvényben pontosítani kell, hogy a közhasznúsági státust a közhasznúságot szabályozó törvény alapján értelmezik. Az ugyanakkor nem lehetséges, hogy a közhasznú intézményekre vonatkozó kötelezettségeket mindenkire kiterjesztjük, de a jogokat nem”

– szögezte le a honatya.

Kiemelte: a közhasznúsági státus eléréséhez azért szükséges kormányhatározat, mert az a kötelezettségek mellett a már említett jogokkal is jár. Kérdésünkre kifejtette: ezek a többi civil szervezethez képest többek között pályázaton kívüli önkormányzati támogatási lehetőségeket jelentenek.

Szabó elmondta: az RMDSZ-nek megfelelne az átláthatósági törvény olyan módosítása, hogy a közhasznúsági törvény alapján a közhasznú magánjogi intézmények megkapják ezeket a jogosultságokat. Az azonban, hogy homályos maradjon a törvény, és csak a kötelezettségeket vonatkoztassák az érintett intézményekre, a jogosultságokat nem, nem. Szabó szerint a másik alternatíva a közhasznúsági törvény módosítása lenne, mivel jelenleg a két jogszabály nincs összhangban egymással.

Idézet
Az nem lehet, hogy az átláthatósági törvényben kötelezettségeket terjesszenek ki civil szervezetekre, amelyek a közhasznúsági törvény értelmében nem közhasznúak, de jogosultságokat nem”

– hangsúlyozta Szabó. Kérdésünkre elmondta, bár a többi témakörben benyújtott módosításokból többet is elfogadott a képviselőház művelődési bizottsága, ebben az esetben maradt az eredeti, általa homályosnak tartott megfogalmazásnál. Ugyanakkor a szöveg a továbbiakban még módosulhat.

Szabó Ödön cáfolta a román civil szervezetek által sugallt értelmezést, miszerint a módosítás célja az lenne, hogy az RMDSZ kivonja magát az elszámoltatás alól. Mint megírtuk, húsz román civil szervezet szerint a közpénzek felhasználásának átláthatóságát szolgáló módosítások közé az RMDSZ nevében Szabó Ödön iktatott olyan módosító indítványokat, amelyek ellehetetlenítenék az átláthatóság növelését, és kivonnák az RMDSZ-t a törvény hatálya alól.

A szervezetek értelmezése szerint az RMDSZ javaslata szerint csak azoknak a civil szervezeteknek kellene beszámolniuk a kapott közpénzek elköltéséről, amelyek kormányhatározattal nyerték el a közhasznú státust. Az RMDSZ és egyes kisebbségi szervezetek pedig nem tartoznak ezek közé.

Kevésbé megosztó módosító javaslatok

Egyébként Szabó elmondta, egy másik fontos téma, amelyben utólag elfogadott módosító javaslatot nyújtottak be, az átláthatósági törvény azon cikkelyét érinti, amely leszögezi: ha valamely intézmény kihágást követ el ezen törvény ellen, akkor a felettes vagy irányító szerv bírságolja meg.
„Én erre megkérdeztem, hogy a jelenlegi alkotmány alapján magyarázzák el: ki a felettes szerve az államfői hivatalnak, a parlamentnek vagy az alkotmánybíróságnak, illetve az önkormányzatoknak? Utólag aztán ők maguk is elismerték, hogy ez egy alkotmányellenes kitétel” – ecsetelte Szabó.

Egy másik témakör a fokozatosság elvét érinti. Jelenleg ugyanis a jogszabályban az szerepel, hogy a törvényt megsértő elkövető intézményeket meg kell bírságolni. Ez Szabó szerint azért alkotmányellenes, mert van egy általános érvényű törvény, amely szerint fokozatosan kell szankcionálni. Első körben ugyanis lehet, hogy elég csupán egy figyelmeztetés. A további fontos elem a fegyelmi eljárás kérdése. Ha ugyanis egy intézményen belül valaki fegyelmi vétséget követ el, az illető intézmény saját hatáskörben belső fegyelmi eljárást folytat le. A törvényben ugyanakkor az szerepel, hogy a fegyelmi bizottsági döntést egy külső fél is megtámadhatja. Ez pedig szembemegy azzal a jogelvvel, hogy az érintettek döntését külső személy nem fellebbezheti meg.

korábban írtuk

„Elbújna” az átláthatósági törvény elől az RMDSZ, állítja több civil szervezet
„Elbújna” az átláthatósági törvény elől az RMDSZ, állítja több civil szervezet

Az RMDSZ ki szeretné vonni magát a közpénzek felhasználásának átláthatóságát biztosító törvény hatálya alól – állítja több romániai civil szervezet.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Középiskolai felvételi: a parlament kezében a döntés

Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.

Középiskolai felvételi: a parlament kezében a döntés
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Tájékoztató kampányt indít a védelmi minisztérium az egyre gyakoribb drónincidensek miatt

Az egyre növekvő számú drónincidensek miatt a román kormány tájékoztató kampányt indít – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.

Tájékoztató kampányt indít a védelmi minisztérium az egyre gyakoribb drónincidensek miatt
2026. augusztus 30., vasárnap

Az AUR előre hozott választásokat sürget, a párt szerint Nicușor Dan a fő akadály

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.

Az AUR előre hozott választásokat sürget, a párt szerint Nicușor Dan a fő akadály
2026. augusztus 30., vasárnap

Szigorral nyitnák újra a juh- és kecskeexportot

Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.

Szigorral nyitnák újra a juh- és kecskeexportot
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Már a strandoló turista is drónra bukkanhat a román tengerparton

Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.

Már a strandoló turista is drónra bukkanhat a román tengerparton
2026. augusztus 28., péntek

2028-ig működhetnek a bezárásra ítélt turceni-i és craiovai szénerőművi blokkok

A román kormány a tervezettnél tovább működteti a turceni-i és a craiovai lignitalapú energiatermelő egységeket, noha az ország az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalta, hogy 2026. augusztus 31-éig leállítja őket.

2028-ig működhetnek a bezárásra ítélt turceni-i és craiovai szénerőművi blokkok
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Románia hamarosan a földről is képes lesz lelőni az ország légterét megsértő drónokat

A román hadsereg hamarosan már nem csupán a levegőből lesz képes megsemmisíteni az ország légterét megsértő drónokat – jelentette ki pénteken Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.

Románia hamarosan a földről is képes lesz lelőni az ország légterét megsértő drónokat
2026. augusztus 28., péntek

Simion: Pahonțu hozzájárult az őt védő Nicușor Dan választási győzelméhez

Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka is azok közé tartozik, akik manipulálták az elmúlt évek választásait, hogy Nicușor Dan államfő lehessen – állította Geoge Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.

Simion: Pahonțu hozzájárult az őt védő Nicușor Dan választási győzelméhez
2026. augusztus 28., péntek

Bevándorlók nélkül 19 millió alá csökkent volna Románia lakossága

Románia állandó népessége 19,041 millió fő volt 2026. január 1-jén, 1829-cel kevesebb, mint egy évvel korábban – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Bevándorlók nélkül 19 millió alá csökkent volna Románia lakossága
Hirdetés
Hirdetés