2011. július 28., 14:542011. július 28., 14:54
„A magyarság számára fontos, hogy a népszámlálás minél jobb körülmények között történjen, és az emberek anyanyelvükön adhassák meg a pontos választ minden kérdésre” - nyilatkozta a csütörtöki sajtótájékoztatón Szabó Ödön. „Amikor templomba mennek az emberek, a lelkészek elmondják nekik, hogy októberben népszámlálás lesz, és arra ösztönzik őket, hogy jelentkezzenek számlálóbiztosoknak, illetve hogy engedjék be a házaikba a számlálóbiztosokat, és válaszoljanak helyesen a kérdésekre” - fejtette ki a Bihar megyei RMDSZ-vezető.
„A korábbi összeírásokkor, 2002-ben engem meg sem kerestek a számlálóbiztosok. Márpedig, ha a püspökség plébánosát sem találják meg, hogy bízzunk a népszámlálás eredményeiben?” - mondta Fodor József római katolikus püspöki helynök mintegy magyarázatként arra, miért kell az egyházaknak részt venniük a népszámlálás népszerűsítésében. A három egyház képviselői ugyanakkor elmondták, hogy egyházaik számára a népszámlálás arra is alkalmat ad, hogy ellenőrizzék a hozzájuk tartozó hívek létszámát.
„A nagyváradi római katolikus püspökség legutóbbi hivatalos statisztikája 1896-ban készült. Azóta nagyon sok idő eltelt, és rengeteg minden változott. Tudjuk, hogy évente 400-500 lélekkel csökken a híveink száma, s ez fájdalmas valóság. Azt hiszem, most már százezer hívünk sincsen” - mondta Fodor. Azt is megjegyezte, hogy nem etnikai alapon értékeli a népszámlálást, hiszen a nagyváradi püspökséghez tartozó római katolikus hívek között nem csak magyar nemzetiségűek vannak. „Amikor legutóbb házasságkötéseket celebráltam, a menyasszony és a vőlegény, illetve valamelyikük román nemzetiségű római katolikus volt” - mondta.
A Királyhágó-melléki Református Egyházkerületet illetően Dénes István elmondta, 168 000 lélek szerepel a nyilvántartásokban, a Bihar megyei unitárius egyház pedig, Buzogány-Csoma István lelkész szerint 600 hívet pásztorol.
Szabó Ödön szerint elképzelhető, hogy a szövetség megyei szervezete és a történelmi magyar egyházak közötti együttműködés példáját más, magyar lakta megyékben is követni fogják. Hozzátette: az államnak is érdeke a népszámlálás megfelelő lebonyolítása, és hogy a lakosság tájékozott legyen, helyes válaszokat adjon a számlálóbiztosoknak.
Romániában október 20–31. között tartják a népszámlálást és lakásösszeírást. 2011-ben először az összes EU-tagállamban ugyanabban az évben szerveztek népszámlálást. Romániában többek között az egyházak szempontjából azért is fontos a felmérés, mert azok a hívek száma szerint kapnak állami támogatást.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!