2011. január 24., 14:402011. január 24., 14:40
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség tájékoztatása szerint Mihai Domocoşt csúszópénz elfogadása miatt vették őrizetbe. A gyanú szerint az elmúlt évben többször is pénzt kapott a külföldről behozott használt gépkocsik forgalomba íratásához szükséges mászaki vizsgálatok gyors lebonyolításának ellenértékeként, valamint a járművek olyan kategóriába sorolása miatt, amelyben már nem kellett környezetvédelmi adót fizetni. Mivel a környezetvédelmi adót jelenleg a fogyatékkal élőknek egyáltalán nem – vagy pedig csak töredékét - szükséges kifizetni, így ilyen személyek nevére íratták be az autókat.
Az igazgatóhelyettest néhány napja az ügyészek tetten érték, amint száz eurót kapott annak érdekében, hogy soron kívül vizsgálják meg gépkocsiját és segítsen az adó kifizetésének elkerülése érdekében. Az ügyészek gyanúja szerint ugyanakkor Cristian Ilie, a RAR igazgatója is tudott ezen üzelmekről – ő szabadlábon marad a vizsgálatok idejére.
A gyanú szerint már több mint ezer gépkocsit írattak fogalomba hasonló módon.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.