2011. augusztus 09., 08:262011. augusztus 09., 08:26
„Nem várunk tovább, felszedjük a krumplit, mentjük, ami menthető, ha nem lesz a faluban őrző-védő szolgálat, nem lesz aki megvédje a termést” – fogalmazta meg aggályait a Krónikának egy neve elhallgatását kérő alsórákosi asszony. Amint arról beszámoltunk, a Brassó megyei települést évekig rettegésben tartotta egy roma banda, a falubeliek nem művelték meg a földjeiket, mert – mint mondták – a terményt úgyis ellopták. Idén áprilisban tettlegességig fajuló konfliktus tört ki a romák és a helybéliek között. Egy ideig a kivezényelt karhatalmi erők vigyáztak a település nyugalmára, majd a Brassó Megyei Tanács által kiutalt pénzből, a közbirtokosság anyagi támogatásával őrző-védőket szerződtettek, akik éjjel-nappal járőröztek, tevékenységük nyomán sokat javult a közbiztonság.
A keret azonban kimerült, augusztustól őrök nélkül maradt a falu, így a helybeliek arról kell döntsenek, belepótolnak-e a szolgálat további fenntartásába. A most vasárnapi tűzeset kapcsán a faluban azt beszélik, hogy a roma bandák gyújtották fel a tűz martalékává vált két csűrt. Mint beszámoltunk, a lángok éppen akkor gyúltak ki, amikor megkezdődött a Gáspár Tamás polgármester által összehívott falugyűlés, ahol arról kellett volna dönteni, a lakosság hozzájárul-e és mennyivel az őrző-védő szolgálat további fenntartásához. „Éppen az ülés kezdetén gyúltak ki a lángok, másrészt éppen azok a csűrök égtek le, amelyeknek a tulajdonosa korábban megfenyegette a romákat, hogy vessenek véget a falopásnak” – mondta el az alsórákosi asszony.
Gáspár Tamás polgármester lapunk megkeresésére közölte, a hatóságok még nem zárták le a nyomozást, nem állapították meg hivatalosan a tűz okát, bár azt sem zárták ki, hogy gyufával gyújtogattak. Két csűr porrá égett, a lángok a harmadikra is átterjedtek. A polgármester ugyanakkor arról is tájékoztatott, hogy a falugyűlést vasárnap tartják meg. „Nem tudom előre megbecsülni, mi lesz a döntés, az őrző-védő szolgálat hatékony volt, növekedett a közbiztonság, ám mindenki visszafogottabb, amikor pénzről van szó” – fejtette ki Gáspár.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!