2010. június 11., 08:512010. június 11., 08:51
A kétnapos rendezvényen többek között részt vesz Kelemen Hunor művelődési miniszter. Dr. Mezős Tamás, a magyarországi Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke, Maksay Ádám, az Erdélyi Református Egyházkerület főépítésze, Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök, illetve L. Simon László, a Magyar Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának elnöke.
Kovács Őrs Levente, az alapítvány elnöke évek óta próbál támogatást szerezni a különböző állagjavító munkálatokra. Az eddigi támogatások azonban csak a felmérési munkálatok, előkészületek, az építkezési engedély beszerzésének költségeit fedezték. Jelen pillanatban a restaurálási munkálatok hivatalos engedélyezésére várnak. A templom falait a XIV. század óta freskók borítják, ez azonban csak a XIX. század végén derült ki, mert sokáig eltakarta a ráhúzott vakolat.
A freskókat még nem tárták fel teljesen, holott ezek a magyar falképfestészet jelentős emlékei. Az alapítvány képviselői szerint a freskók restaurálását a hazai szakmai szervezetek és a politikusok egyaránt támogatják, ugyanakkor úgy vélik, az állam jelentős anyagi támogatása nélkül „ekkora összeget nagyon nehezen lehet ilyen célra összekalapozni”
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.