Rendhagyó módon tartotta meg alakulóülését a besztercei tanács

•  Fotó: Facebook/Ioan Turc

Fotó: Facebook/Ioan Turc

Főtéri bulinak is beillett az új besztercei képviselő-testület csütörtöki alakulóülése, melyet rendhagyó módon a város főterén, az evangélikus templom tövében tartottak.

Krónika

2020. október 22., 19:002020. október 22., 19:00

2020. október 22., 19:062020. október 22., 19:06

Az ünnepi ülést vélhetően a járványhelyzet miatt rendezték szabadtéren, de a távolságtartásra az eseményt közvetítő élő videó tanulsága szerint többnyire fittyet hánytak a meghívottak.

Nem is csoda, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) színeiben megválasztott Ioan Turc ekkora feneket kerített a dolognak, hiszen a liberálisok több mint egy évtized után szerezték vissza a megyeszékhely vezetését.

Elődje, a szociáldemokrata párti Ovidiu Creţu – aki nem fogadta el a meghívását az eseményre – 12 évig volt a város polgármestere és nem kívánt újabb mandátumért indulni. Ő is előszeretettel hivatkozott a város jelképének számító evangélikus templomra, megválasztását 2008-ban ugyanis épp a főtéri műemléket ért tűzvésznek köszönhette, melynek nyomán riválisa, az első fordulót megnyerő Vasile Moldovan hivatalban lévő polgármester elveszítette a második fordulót.

A most megválasztott Ioan Turc beszédében hangsúlyozta: 13 év után tér vissza a besztercei polgármesteri hivatalba, ahol ígérete szerint erős csapattal fog dolgozni a város összes polgára érdekében.

A 21 tagú besztercei tanácsban a PNL-nek 10, a PSD, ALDE, Pro Románia és RMDSZ alkotta Beszterce–Naszódért Szövetségnek 5 – ezek egyike az RMDSZ-t képviselő Máthé Attila –, a Népi Mozgalom Pártjának (PMP) 3, a Mentsétek meg Romániát Szövetségnek (USR) 2, a Zöld Pártnak 1 tanácsosa van.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 05., vasárnap

Rémület egy kalotaszegi faluban: öt Kolozs megyei férfit vettek őrizetbe tettlegesség és fenyegetés miatt

Tettlegesség, rongálás, fenyegetés, valamint a közrend és a köznyugalom megzavarása miatt vettek őrizetbe szombaton, október negyedikén öt kiskalotai férfit egy feljelentés nyomán.

Rémület egy kalotaszegi faluban: öt Kolozs megyei férfit vettek őrizetbe tettlegesség és fenyegetés miatt
2025. október 05., vasárnap

Divatba jön a retró, újragondolt kazettás magnót dobott piacra egy erdélyi vállalat

A Marosvásárhely melletti Nyárádtőn múködő Electromureș vállalat új kazettás magnót dobott piacra.

 

Divatba jön a retró, újragondolt kazettás magnót dobott piacra egy erdélyi vállalat
2025. október 05., vasárnap

Három ember sérült meg a csúszós utak miatt egy autóbalesetben Hunyad megyében

Három ember súlyosan megsérült, és Dévára, a Hunyad Megyei Sürgősségi Kórházba szállították őket egy közlekedési baleset után, amely vasárnap délelőtt történt a DN 76-os országúton, Déva és Brád között, Szelistyora (Săliștioara) település közelében.

Három ember sérült meg a csúszós utak miatt egy autóbalesetben Hunyad megyében
2025. október 05., vasárnap

Várni kell még a jó időre: egyelőre nem áll el az eső és nem lesz melegebb

Nem maradnak abba az esőzések jövő héten sem az országban, a vasárnapi és hétfői hőmérséklet pedig nagyjából az évszaknak megfelelően alakul, és a napokban még hideg várható.

Várni kell még a jó időre: egyelőre nem áll el az eső és nem lesz melegebb
2025. október 05., vasárnap

Zöldebbé váltak az elmúlt évtizedekben a Kárpátok magashegyi területei

A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) által vezetett nemzetközi kutatócsoport azt mutatta ki, hogy a Kárpátokban az 1500 méteres magasság fölötti területek az elmúlt négy évtizedben látványos változáson mentek keresztül.

Zöldebbé váltak az elmúlt évtizedekben a Kárpátok magashegyi területei
2025. október 04., szombat

Roma sorsokról készült alkotások, animációk taroltak a 25. Filmtettfeszten

Átadták Kolozsváron szombaton a Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmszemle díjait, a fesztivál negyedszázados jubileumát ünnepli.

Roma sorsokról készült alkotások, animációk taroltak a 25. Filmtettfeszten
2025. október 04., szombat

Kifakadt Charlie Ottley, az Electricát okolja a hosszas áramszünet miatt

A Románia természeti szépségeit népszerűsítő Charlie Ottley brit dokumentumfilm-rendező, aki épp Erdélyben tartózkodik, élesen bírálta, hogy nem tudja megszüntetni az Electrica szolgáltató az áramkimaradásokat a hegyvidéken.

Kifakadt Charlie Ottley, az Electricát okolja a hosszas áramszünet miatt
2025. október 04., szombat

Pisztollyal és teleszkópos bottal fenyegetőzött egy Kolozs megyei férfi, lecsaptak rá a rendőrök

Aranyosgyéresi cégeket és magánszemélyeket fegyverrel fenyegető 29 éves férfit vett őrizetbe a helyi rendőrség, akivel szemben szombaton az ügyészség 60 napos bírósági felügyeletet rendelt el. A pisztollyal fenyegetőző férfinél házkutatást tartottak.

Pisztollyal és teleszkópos bottal fenyegetőzött egy Kolozs megyei férfi, lecsaptak rá a rendőrök
2025. október 04., szombat

Huszadik századi vértanúira emlékezett a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Boldog Bogdánffy Szilárd ünnepén, az ő boldoggá avatásának 15. évfordulóján, október 3-án szervezett ünnepséget a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség a Szeged-Csanádi Püspökséggel és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusával közösen.

Huszadik századi vértanúira emlékezett a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye
2025. október 04., szombat

Kicsit melegszik az időjárás, de nem szabadulunk az esőtől

A szokatlanul hideg időjárás után felmelegedést jósolnak a meteorológusok, de az esőtől a jelek szerint nem szabadulunk.

Kicsit melegszik az időjárás, de nem szabadulunk az esőtől