
Fotó: Biró István
2011. szeptember 08., 06:242011. szeptember 08., 06:24
A második fokozatot az oktatási-kutatási, illetve a művészeti irányultságú egyetemek foglalják el, ilyen a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, a temesvári Nyugati Egyetem vagy a brassói Transilvania Egyetem. Esetükben az állam támogatni fogja az alap- és mesterképzés számára létrehozott helyeket, doktori oktatást pedig csak kivételes esetben indíthatnak. Az ország többi akkreditált egyetemét a harmadik, oktatói kategóriába rangsorolta az Európai Egyetemek Társasága. „A minősítés nemcsak az alkalmazottak, hanem a diákok számára is hasznos eljárás. A tervezett karrier, az elképzelt foglalkozás tudatában mindegyik tanuló el tudja majd dönteni, hogy melyik irányba induljon. Első alkalommal teremtünk tiszta helyzetet, látni fogjuk a rendszer valódi összetételét” – vélekedett a tanügyminiszter. Hangsúlyozta: hamisak azok a híresztelések, amelyek szerint az alsó kategóriába eső, az oktatáson alapuló intézmények nem indíthatnak mesteri képzéseket.
„Arról van szó, hogy az állam ezentúl csakis a minőséget fogja támogatni” – mutatott rá Funeriu. „Nem volt meglepetés, hogy a BBTE benne van azon első 12 egyetem körében, amely kutatáson alapuló egyetemi minősítést kapott” – vélekedett Magyari Tivadar, az intézmény volt rektorhelyettese. Hozzátette: ez nagyon sok előnnyel jár az egyetem számára. Példaként említette, hogy míg a „csip-csup” egyetemek 15-20 doktori hallgató számára kaptak ösztöndíjat, vagy akár meg is tagadták tőlük a doktori iskola vagy mesteri iskola szervezésének jogát, addig a BBTE több mint 400 ilyen ösztöndíjat kapott, a lehető legtöbbet. Elmondása szerint noha az egyetem vezetősége tulajdonképpen elégedett az eredménnyel, ugyanakkor szóvá teszi, hogy a rangsorolás menete még mindig nem átlátható.
Andrei Marga, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektora szerint előzetesen nem tisztázott és az európai elvárásoknak nem megfelelő kritériumok alapján rangsorolta a romániai felsőoktatási intézményeket a tanügyminisztérium. „A minisztérium által figyelembe vett szempontok a helyi hagyományok és az első látásra történő megítélés elegyei voltak. Az Európai Egyetemek Társasága nem volt megfelelő a besorolás elvégzésére, ugyanis mint egyesület nem jogosult rangsorok meghatározására, csupán tanácsokat adhat, és elemzéseket készíthet. Az intézményes műveletlenség ismételten megmutatkozott az államigazgatásban” – részletezte a rektor. Hozzátette: a BBTE legfelsőbb szintre való besorolása kielégítő. Marga kételyeit fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a 12 legmagasabb minősítést kapott felsőoktatási intézmény valóban a megítélt szinten helyezkedik el. „Meggyőződésem, hogy egyes temesvári, bukaresti, jászvásári egyetemeket, amelyek nem kaptak helyet az első fokozaton, igazságtalanul minősítettek le” – nyilatkozta az egyetem vezetője.
A Partiumi Keresztény Egyetem oktatói kategóriába való besorolása tulajdonképpen azt jelenti, hogy a felsőoktatási intézmény az eddigi eljárás szerint folytathatja képzéseit – mutatott rá János-Szatmári Szabolcs rektor. „Továbbra is meghirdetjük a felvételiket az alap- és mesterképzésre, utóbbiból idén nyolcat indítunk, a beiratkozások jövő héten kezdődnek. Az egyetem működésének szempontjából semmin nem fogunk változtatni” – részletezte a rektor, aki azt is elmondta: az intézmény eddig sem kapott állami finanszírozást, és a jövőben sem tart erre igényt. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet nem minősítették, mivel nincs meg a végleges akkreditációja.
| A lakosság 64 százaléka elégedetlen az oktatási rendszerrel, 73 százalékuk pedig úgy gondolja, hogy 15 évvel ezelőtt jobb helyzet uralkodott ezen a téren – derült ki egy 5700 személy bevonásával készült felmérésből. A megkérdezettek nagy része szerint a rendszer legfőbb problémája a nem eléggé fejlett tanügyi struktúra, az idei gyenge érettségi eredmények pedig szintén az oktatás előrehaladottságának hiányát támasztják alá. A kérdőívet kitöltő személyek többsége emellett a diákok iskolával szemben tanúsított érdektelenségét, a vonzó és korszerű oktatási program hiányát, valamint az iskolák rossz felszereltségét tették felelőssé a kialakult helyzet miatt. Megoldást az interaktív tanítási módszerek, illetve az alternatív programok alkalmazása jelentene – vélik a válaszadók, akiknek 43 százaléka tartja jobb alternatívának a magánintézményeket az állami iskolákkal szemben. |
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.