A Maros megyei település bizonyos részeiben a múlt hét második felében lezúdult esőzések következtében sárlével teltek fel a kutak. Az önkormányzat valamennyi kút kiszivattyúzásáról gondoskodott, egyetlen kivétellel. Mitrea azt állítja, hogy az RMDSZ-es polgármester által kiküldött csoport egyik tagja azzal a szemrehányó magyarázattal hagyta ki az ő udvarukat és kútjukat, hogy róluk gondoskodjék a Magyar Polgári Párt. A férfi kétségbeesetten számolt be arról, hogy embertelen gesztusával a tisztségben lévő és újrázni készülő Osváth Csaba egy nyolc hónapos kislányon állt bosszút. Hozzátette: saját költségén próbál egy nagyteljesítményű szivattyút szerezni. „Én nem hiszem, hogy ilyesmi előfordulhat, sőt embereink még ott is szivattyúztak, ahol nem volt indokolt” – válaszolta lapunknak Osváth Csaba. Bár nem járt a Mitrea család portáján, a község katasztrófavédelmi parancsnoka, Móré Tibor is megkérdőjelezte a férfi állítását. „Visszahallottam olyanokat, hogy bezzeg csak oda térünk be, ahol RMDSZ-plakát van a kerítésen. Ez azonban hazugság, két és fél napon keresztül, reggeltől estig dolgoztunk, és minden rászoruló családhoz bementünk” – szögezte le Móré.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.