
Mezei János szerint a csendes többség mellette áll
Fotó: Beliczay László
Lemondásra szólította fel Mezei Jánost, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökét az alakulat vezetőinek egy csoportja. A pártelnök úgy reagált: nem mond le tisztségéről, és nem tart az alakulat szakadásától.
2019. október 09., 22:152019. október 09., 22:15
2019. október 09., 22:202019. október 09., 22:20
Mélyülnek a Magyar Polgári Párton belüli ellentétek, a Mezei János elnök által kezdeményezett kizárásokat követően ezúttal a pártvezetőt szólítja lemondásra az alakulat vezetőségének 22 tagja. A szerdán közzétett nyílt levél aláírói szerint a pártelnökkel szembeni bizalmatlanság „tetten érhető a párt szervezeteinek java részénél és a párt közmegítélésében is”.
„A Magyar Polgári Párt jövőjéért aggódók” csoportja elsősorban Mezei János „megosztó és kirekesztő” politikáját, a sorozatos kizárásokat és a kizárásokkal való fenyegetéseket kifogásolja, megemlítve, hogy a kirekesztő politika csődöt mondott: az elnök a párt országos választmányában egyedül maradt a kizárási javaslataival. Úgy fogalmaznak: érthetetlen okok miatt azok kerültek a „vádlottak padjára”, akik az elmúlt időszakban eredményeket mutattak fel, vagy szabálytalanságokra hívták fel a figyelmet. Felidézik, hogy a székelyudvarhelyi szervezet legutóbbi közgyűlését alapszabályba ütközően bonyolították le, és felróják a Gálfi Árpád polgármester kizárását. Az országos választmány ülésén Mezei János egyedüliként szavazott a kizárásokra, a testület tagjai mindannyian ellene voksoltak.
Elfogadhatatlannak tartják ellenlábasai azt is, hogy – a párt élére 2018 novemberében megválasztott – Mezei nem tartotta tiszteletben a választmány döntését, továbbá hogy a „pártot a szabályokat áthágva kiszolgáltatja és bábként vezeti”. A nyílt levelet aláírta többek között az MPP egyik országos alelnöke, Simon Csaba, választmányának elnöke, Pethő István, két parlamenti képviselője, Biró Zsolt (korábbi pártelnök) és Kulcsár-Terza József, továbbá a Kovászna, Hargita, Kolozs és Máramaros megyei szervezetek elnökei, továbbá a párt öt polgármestere, illetve más vezetője.
Mezei „kirekesztő” politikájának kártékonyságára hívta fel a figyelmet szerdán Biró Zsolt is. „Szenvedhet valaki üldözési mániában vagy lehetnek kisebbségi komplexusai, azonban még így sem megengedett az efféle viselkedési és kommunikálási stílus. Annál is inkább, mivel egy korábbi döntés szerint – amit Mezein kívül mindenki megszavazott – senkit nem zárunk ki az MPP soraiból” – nyomatékosította marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján az alakulat volt elnöke, aki szerint a polgáriak többsége békét szeretne a párton belül. Felvetésünkre, hogy a puskaporos hangulat akár az alakulat szakadását is eredményezheti, az exelnök úgy vélekedett, bármerre is billen a mérleg nyelve, a két tábor közt számbeli egyensúly alakult ki.
„A döntés Mezei János kezében van, de a kollégák bölcsességétől is függ” – vélekedett Biró, hozzátéve, akkor sem volt túl rózsás és békés az alakulaton belüli helyzet, amikor évekkel ezelőtt átvette az MPP irányítását. A parlamenti képviselő úgy érzi, hogy valakinek kimondottan érdeke a polgári párt szétzilálása, de hogy ki az a valaki, azt nem árulta el, annyit viszont elmondott, hogy az illető személyt nem az RMDSZ-ben és nem a néppártban kell keresni. Megítélése szerint az esetleges szakadás nem csak a pártot, hanem az erdélyi magyar közösséget is „rendkívül kellemetlenül” érintené.
Az MPP elnöke megalkuvónak tartja elődje, Biró Zsolt politikáját
Fotó: Balázs Katalin
Bár szerda délutánra sajtótájékoztatót hívott össze a témában Gyergyószentmiklósra, Mezei János végül nem állt az újságírók elé. Az eseményen megjelent Sorbán Attila Örs ügyvezető elnök közölte, a pártelnöknek évekkel ezelőtt indult büntetőügye marosvásárhelyi tárgyalásán kellett részt vennie. Sorbán elmondta, a Mezei lemondását követelők közül sokan az „RMDSZ iránti megalkuvás útján” részesültek pozíciókban, mostani lépésük, és a korábbi ügyek pedig arra utalnak, hogy a belső ellenzék nem a párton belül akarja tisztázni a nézeteltéréseket. „Az aláíróknak nem lenne többségük a párt belső fórumain, ők Biró Zsolt volt elnök köré tömörülve akarnak puccsot végrehajtani. Mezei János nem hajlandó elvtelen alkukra, és ha tetszik, ha nem, folytatja a párt élén folytatott tevékenységét, valamint az erdélyi magyar nemzeti oldal erősítését” – szögezte le Sorbán.
Arra utalt, hogy a párt korábbi vezetése együttműködési szerződést kötött az RMDSZ, melynek eredményeként a párt két politikusa az RMDSZ jelöltlistáján szerzett parlamenti képviselői mandátumot. Az elnök szerint a nyílt levelet megfogalmazó érdekcsoport hónapok óta dolgozik azon, hogy lejárassa a pártot, kihasználván, hogy a párt elnöksége nem hajlandó kiteregetni a belső ügyeket. Mezei szerint a csendes többség az elnökség mellett áll abban a munkában, „amellyel vissza kívánják terelni a Magyar Polgári Pártot a Biró Zsolt-féle megalkuvás útjáról”. Az elnök hozzátette, amíg az elnökség a párt többségének bizalmát élvezi, addig folytatják a megkezdett munkát
A pártban július közepén jelentkeztek feszültségek Gálfi Árpád székelyudvarhelyi polgármester kapcsán. Az elöljárót a városi pártszervezet önkényes vezetéssel vádolta meg, és Mezei jelenlétében le is váltotta politikai tisztségéről. Az MPP később ki is zárta soraiból Gálfit és a mellette kiálló Rákossy Botond József Hargita megyei elnököt, és leváltotta tisztségéből a kizárásokat kifogásoló Salamon Zoltán ügyvezető elnököt. A szeptember 26-án tartott választmányi ülésen Mezei további kizárásokat kezdeményezett, ezeket azonban a testület leszavazta. A gyűlésen az elnök személyéről bizalmi szavazást is tartottak, amelyen ugyanannyian szavaztak a bizalom megvonására, mint ahányan bizalmat szavaztak az elnöknek.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
szóljon hozzá!