Hirdetés

Pezsgés a középkori falak között: a határtalan jókedvé volt a főszerep a 12. Szent László Napokon

Mintegy 50 ezren vettek részt a 12. alkalommal tartott nagyváradi városünnepen •  Fotó: Szent László Napok

Mintegy 50 ezren vettek részt a 12. alkalommal tartott nagyváradi városünnepen

Fotó: Szent László Napok

Az előrendezvényekkel együtt kilenc nap, mintegy száz esemény, nagyjából 50 ezer résztvevő – összegezték a szervezők a június 24–30. között, „Határtalan fesztivál” mottóval Nagyváradon tartott 12. Szent László Napok mérlegét.

Krónika

2024. július 01., 13:062024. július 01., 13:06

Amint a közleményben szerepel, mindez nem jöhetett volna létre a hét főtámogató, a három kiemelt támogató, tizenhárom támogató és adományozó nélkül, a nívós programok biztosításában pedig a főszervező Szent László Egyesülettel vállvetve dolgozott együtt öt társszervező, öt kiemelt partner és tizenkét partnerszervezet, a kulturális fesztivál népszerűsítésében pedig tizenhét médiapartner segédkezett.

Deák Bill Gyula koncertje •  Fotó: Szent László Napok Galéria

Deák Bill Gyula koncertje

Fotó: Szent László Napok

Mint Zatykó Gyula főszervező a fesztivált záró beszédében is kiemelte,

Hirdetés

érdekes keretet ad a Szent László Napok és a nagyváradi vár viszonyának az, hogy a 2024-es eseményt éppen Zorán koncertje zárja. Kilenc évvel ezelőtt, 2015-ben ugyanis a Szent László Napok „hódította meg” a gyönyörűen felújított középkori várat,

azaz ez volt az első rendezvény a munkálatok lezárása után, a zárónapon pedig akkor is Zorán adott koncertet. 2024-ben pedig sajnálatos módon a Szent László Napok az a fesztivál, amely „lakatot tesz” a várra, vagyis az utolsó fesztivál, amelynek megszervezését engedélyezték a jól bevált helyszínen, biztonsági okokból a jövőben már csak a várárokban lehet hasonló tömeget megmozgató eseményeket szervezni.

Deák Bill Gyula is fellépett a nagyváradi fesztiválon •  Fotó: Szent László Napok Galéria

Deák Bill Gyula is fellépett a nagyváradi fesztiválon

Fotó: Szent László Napok

A Szent László Napok ezúttal is sokakat bevonzott a nagyváradi várba, főként a fesztivált csúcsra járató hétvégén pezsdült fel az élet a középkori falak között. A pénteki nap az esős időjárás miatt kicsit nehezen indult be,

de Deák Bill Gyula koncertjére már elvonultak a viharfelhők, és semmi sem akadályozta, hogy fantasztikus élményben legyen részük a fesztiválozóknak.

•  Fotó: Szent László Napok Galéria

Fotó: Szent László Napok

Az égiek szombaton és vasárnap is gyönyörű időt biztosítottak, így tényleg a határtalan jókedvé volt a főszerep: a délelőtti órákban főként a legkisebbeket, délután-este pedig minden korosztályt megcélzó események várták az érdeklődőket.

•  Fotó: Szent László Napok Galéria

Fotó: Szent László Napok

A már említett sztárvendégeken kívül fellépett Kowalsky meg a Vega, volt ABBA Tribute Show, és felcsendültek Máté Péter és Cserháti Zsuzsa slágerei is Mahó Andrea, Miller Zoltán és Vágó Bernadett előadásában. Zenekarával, a Fényerővel érkezett a fesztivál színpadára Molnár Levente világhírű operaénekes, a gyermekeket pedig számos izgalmas kaland mellett Tompeti és Barátai várták, Mosó Masa mosodája címmel pedig a Veronaki zenélt a legkisebbeknek, illetve a nosztalgiázni vágyó „nagyobbaknak”.

Zorán koncertje zárta a rendezvénysorozatot •  Fotó: Szent László Napok Galéria

Zorán koncertje zárta a rendezvénysorozatot

Fotó: Szent László Napok

A helyi zenekarok közül színpadra állt a Stevie Ker, a Hakeshet Klezmer Band és a Rius & The Band.

Üde színfoltjai voltak a fesztiváli kavalkádnak a Pavane Zászlóforgatók, a Pavane Táncegyüttes és a Renaissance Consort közös bemutatója pedig igazi középkori időutazásra invitált, de huszárokkal is lehetett fotózkodni a Hungarikumokat bemutató sátor környékén és idén újra volt lovas program is.

Az aktuális világpolitikai események is terítéken voltak, dr. Somkuti Bálint magyarországi hadtörténész, biztonságpolitikai elemző és Balogh Levente, a Krónika lapszerkesztője, politikai elemző a Háborúk kora című panelben a mi mindennapjainkra is kiható eseményekről értekezett.

•  Fotó: Szent László Napok Galéria

Fotó: Szent László Napok

A 12. Szent László Napok határtalanságát pedig tovább fokozta az, hogy június 29-én, szombaton Nagyvárad és egyben a Szent László Napok volt a főszereplő a Kossuth Rádió műsorfolyamában, az Országjáró című műsorban öt órán át minden a Körös-parti városról, történelméről és jelenéről, az itt élő emberekről és természetesen a kulturális fesztiválról szólt.

Kiemelt és közönségmágnes eseménye volt a 12. Szent László Napoknak a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Boldogasszony tenyerén című előadása, amelyet a nyitógálán láthattak az érdeklődők, illetve a Kecskeméti Katona József Színház Az Ég tartja a Földet – Erzsébet, a szerelem szentje című musicalje, amelyre amúgy Nagyváradra érkezett Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke és egyben az előadás szövegkönyv- és dalszövegírója. A Szent László Napokat záró hétvégén

Wittner Mária szabadságharcos életét bemutató kiállítást is megtekinthettek az érdeklődők a nagyváradi várban,

a tárlatot fővédnökként megnyitotta Németh Szilárd kormánybiztos, a Fidesz országgyűlési képviselője és alelnöke. Jó hír ugyanakkor azoknak, akiknek nem volt alkalmuk megnézni a tárlatot, hogy a kiállított anyag még nem hagyja el Nagyváradot, hanem átköltözik a Partiumi Keresztény Egyetem Teleki (Városháza/Primăriei) utcai épületébe, és július 12-éig várja a látogatókat.

•  Fotó: Szent László Napok Galéria

Fotó: Szent László Napok

Részletek, képes, videós, szöveges beszámolók a fesztiválról a Szent László Napok honlapján, Facebook- és Instagram-oldalán, és szintén ott lehet tájékozódni arról, hogy a 12. Szent László Napok idején megnyitott kiállítások meddig tekinthetőek még meg.

A 2024. június 24–30. között lezajlott 12. Szent László Napok főtámogatója az OTP Bank Románia, főtámogató intézményei a Nemzeti Kulturális Alap, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a MOL–Új Európa Alapítvány, a Bihar Megyei Tanács és Nagyvárad polgármesteri hivatala volt.

•  Fotó: Szent László Napok Galéria

Fotó: Szent László Napok

„Találkozzunk jövőre is!”

– üzenik a Szent László Napok szervezői mindenkinek, határon innen és túl.

korábban írtuk

Összeköt a lovagkirály kultusza: elrajtolt  a 12. Szent László Napok Nagyváradon
Összeköt a lovagkirály kultusza: elrajtolt a 12. Szent László Napok Nagyváradon

A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Boldogasszony tenyerén című előadásával hétfőn hivatalosan elrajtolt Nagyváradon a 12. Szent László Napok, amely változatos programokkal várja közönségét a következő hat nap során.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen

Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen
2026. november 05., csütörtök

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba

Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba
2026. november 04., szerda

Az Európa Tanács közbenjárását kéri a kisebbségi jogok bővítéséhez az RMDSZ

A romániai kisebbségvédelmi törvényalkotás és a meglévő jogszabályok alkalmazása terén tapasztalt hiányosságokra hívta fel az Európa Tanács Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája szakértői testületének figyelmét az RMDSZ.

Az Európa Tanács közbenjárását kéri a kisebbségi jogok bővítéséhez az RMDSZ
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Hét céggel trükközött, milliós adótartozást tüntetett el egy Bihar megyei vállalkozó

Hét építőipari cégen keresztül kerülhette meg az adófizetést egy 45 éves Bihar megyei férfi, aki a gyanú szerint éveken át fiktív beszerzésekkel és vállalkozások szándékos fizetésképtelenné tételével trükközött.

Hét céggel trükközött, milliós adótartozást tüntetett el egy Bihar megyei vállalkozó
2026. november 04., szerda

„Támogassátok a magyar nemzetet!” Börtönbe kerültek az 1956-os forradalommal szolidáris román egyetemisták

„Kövessétek a magyar diákok példáját!” – ezt írta röplapjára 1956 novemberében a tizennyolc éves bukaresti joghallgató, Eugenia Florescu, aki a magyar forradalommal szolidáris diáktüntetést próbált szervezni. A Securitate még aznap éjjel letartóztatta.

„Támogassátok a magyar nemzetet!” Börtönbe kerültek az 1956-os forradalommal szolidáris román egyetemisták
2026. november 04., szerda

Csoma Botond megújítaná az RMDSZ-t, a hozzászólók önkritikát és vezetőváltást sürgetnek

Az RMDSZ jövőjéről, a politikai szervezet megújulásának szükségességéről és az erdélyi magyar parlamenti képviselet veszélyeztetettségéről indított vitát Facebook-oldalán Csoma Botond, az RMDSZ parlamenti képviselője és szóvivője.

Csoma Botond megújítaná az RMDSZ-t, a hozzászólók önkritikát és vezetőváltást sürgetnek
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Nem lesz Bálványosból Bălvăniș – Elutasította a parlament az AUR névrománosító törvénytervezetét

A képviselőház elutasította a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) a székelyföldi Bálványosfürdő nevének elrománosítására tett kísérletét. Így – egyelőre – biztos nem lesz Bálványosból Bălvăniș, még a román nyelvű hivatalos iratokban sem.

Nem lesz Bálványosból Bălvăniș – Elutasította a parlament az AUR névrománosító törvénytervezetét
2026. november 03., kedd

Embercsempészek segítik Nyugatra az Ukrajnából Romániába szökő férfiakat

Egyre több ukrán állampolgár próbál Románián keresztül Nyugat-Európába jutni, miközben az embercsempészek is üzleti lehetőséget látnak a háború elől menekülők továbbszállításában. Máramaros megyében a napokban egy moldovai férfit fogtak el.

Embercsempészek segítik Nyugatra az Ukrajnából Romániába szökő férfiakat
2026. november 03., kedd

Nem csak a kommunizmus tette tönkre a fürdővárosokat: mi hiányzik a székelyföldi üdülőhelyek megújulásához?

Egy új medence még nem éleszt újjá egy fürdővárost. Szabó Tekla művészettörténésszel a Monarchia korabeli székelyföldi fürdőhelyek megújulásának akadályairól, az örökségvédelem és a mai vendégigények összehangolásáról beszélgettünk.

Nem csak a kommunizmus tette tönkre a fürdővárosokat: mi hiányzik a székelyföldi üdülőhelyek megújulásához?
Hirdetés
Hirdetés