Hirdetés

Pénzért kínáltak jogosítványokat Szentgyörgyön

Újabb korrupciós botrány robbant ki a gépjármű-vezetői jogosítványok kibocsátása körül Kovászna megyében: két személyt előzetes letartóztatásba helyeztek, akik azt ígérték, befolyásukat latba vetve pénzért tudnak jogosítványt szerezni.

Bíró Blanka

2015. szeptember 28., 21:082015. szeptember 28., 21:08

Adrian Aldea, a Kovászna megyei ügyészség szóvivője arról tájékoztatott, hogy már a múlt héten tartottak házkutatásokat, többek közt a polgármesteri hivatal fennhatósága alatt működő lakosság-nyilvántartó hivatalban is vizsgálódtak.

A két gyanúsítottat 24 órára vizsgálati fogságba helyezték, majd ezt 30 napra meghosszabbították. Az ügyészségi közlemény szerint az egyik gyanúsított O. Petrică ebben az évben két alkalommal két különböző személynek ígérte meg, hogy a sepsiszentgyörgyi lakosság-nyilvántartó hivatalnál, valamint gépkocsik beíratásáért és a jogosítványok kibocsátásáért felelős igazgatóságnál (DRPCIV) el tudja érni, hogy kliensei fejenként 1500 euróért jogosítványt kapjanak.

Ezért az egyik személytől 500 eurót és 100 lejt vett el, a másiktól – akit egyébként vesztegetés és befolyás vásárlásának a gyanújával vizsgálnak – 500 eurónak megfelelő összeget vett el. A másik gyanúsított, D. Csaba szintén 1500 euróért ígért jogosítványt.

Háromszéken már több ízben volt korrupciós botrány a gépjármű-vezetői jogosítvány megszerzése körül. A gépkocsik beíratásáért és a jogosítványok kibocsátásáért felelős igazgatóság (DRPCIV) két alkalmazottja ellen két évvel ezelőtt indított bűnvádi eljárást az ügyészség, mert az egyik hivatalnok 200 eurót vett el, hogy a gyakorlati vizsgán átengedjen egy jelentkezőt. Ők a jogerős bírósági ítélet kihirdetéséig továbbra is dolgozhatnak, ám az ügyfelekkel nem érintkezhetnek, kizárólag papírmunkát végeznek.

Hat évvel ezelőtt pedig 200 rohamosztagos részvételével tartottak razziát, összesen 19 háromszéki otthonában vizsgálódtak, akiket azzal gyanúsítottak, hogy hamis jogosítványokat állítottak ki, és törvénytelenül írattak be gépkocsikat a forgalomba.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
Hirdetés
Hirdetés