
Fotó: Veres Nándor
Elosztóközpont, élelmiszerre költhető értékjegy nyújthatna megoldást a tej-kifli program járványhelyzetben is zökkenőmentes működéséhez – vélik a lapunk által megszólaltatott önkormányzati vezetők, akik szerint így az online tanulók is hozzájuthatnának az ingyentízóraihoz.
2020. szeptember 15., 07:372020. szeptember 15., 07:37
A járványhelyzet miatt fejtörést okoz az önkormányzatok számára, miként bonyolítják le a tej-kifli kormányprogramot, hiszen a diákok egy része még mindig távoktatásban vesz részt, és azt sem lehet előre kiszámolni, hogy a következő nap hányan hiányoznak majd. Az önkormányzati vezetők és a beszállítók is úgy vélik, kormánystratégiára lenne szükség az új helyzetben. A termelők azt javasolják, hogy hozzanak létre elosztóközpontokat, ahonnan az online tanulók átvehetik az ingyentízórait.
Az önkormányzati vezetők különben attól is tartanak, ha a napi egyeztetés eredményeként ki is szállítják a kiflit és a tejet a tanintézetekben, utólag a számvevőszéki ellenőrzés során kérik majd tőlük számon, hogy mi történt azokkal az adagokkal, melyeket nem kaptak meg a betegség miatt hiányzó diákok.
A 2019–2020-as tanévben 2,8 millió iskolás és óvodás korú gyerek vett részt a programban, hetente 5 millió adag tejet szállítottak ki a tanintézetekbe. A program alapján szétosztott tejet és joghurtot 200 milliliteres kiszerelésben speciális csomagolásban kapták meg a gyerekek.
A szükségállapot idején, amíg minden gyerek otthon tanult, a programot felfüggesztették. Mivel ezt a terméket más úton nem lehet értékesíteni, a raktáron maradt adagok jelentős részét kénytelenek voltak megsemmisíteni. A termelők adatai szerint négymillió adag jutott erre a sorsra, egymillió porciót adták át a vöröskeresztnek. A termelők ezúttal is aggódnak, hiszen megkezdődött ugyan a tanév, de a diákok egy része továbbra is online tanul, és nem tudják, miként jut el hozzájuk az ingyentízórai.
Szatmár megyében néhány hetet késik a program, abban bíznak addig letisztul a helyzet, és a kormány központi stratégiát dolgoz ki. Pataki Csaba elmondta, kénytelenek újra kiírni a versenytárgyalást, mert korábban néhány önkormányzat vállalta, hogy helyi szinten lebonyolítják a programot, majd utolsó pillanatban jelezték, mégsem tudják megoldani. Addig is gyűjtik az információkat, hogyan lehet majd szétosztani a kiflit és a tejet. A tanfelügyelőségtől azt az információt kapták, hogy nem tudják egyik napról a másikra pontosan megmondani, hány adagra lesz szükség.
Vis maior helyzetek alakulhatnak ki, hiszen kiszállítják az ingyentízórait, majd kiderül, hogy a gyerekek egy része megbetegedett, nekik viszont nem jár” – részletezte a tanácselnök. Jelenleg patthelyzet van, mondta Pataki Csaba, aki abban bízik, hogy néhány hét múlva már „okosabbak lesznek”. Felidézte, tavasszal is hatalmas fejtörést okozott a raktáron maradt tej, a termelő követelte a szükségállapotban ki nem osztott, de leszerződött termék ellenértékét is. Végül odaadták az idős-, és gyerekotthonok lakóinak, abban bíznak, hogy a számvevőszék ezt majd rendben találja az utólagos ellenőrzés során.
„A döntést a helyi önkormányzatok nyakába varrták, de erre egységes megoldást kellene találni.
– vetette fel Pataki Csaba.
Összevisszaságról számol be Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke is. Lapunknak elmondta, a megyei önkormányzat felkészült,
Bihar megyében zöld és sárga forgatókönyv szerint kezdik a tanévet a tanintézetek, a diákok egy része online tanul. A tervek szerint naponta egyeztetnek az iskolákkal, hogy hány adagot szállítsanak ki. „Folyamatosan tartjuk majd a kapcsolatot a tanintézetekkel, a beszállítókkal, ám így sem küszöbölhető ki, hogy a számok nem találnak, hiszen egyik napról a másikra módosul a hiányzók száma” – fogalmazott a tanácselnök. Pásztor Sándor felidézte, három évvel ezelőtt is gondok voltak, mert a számvevőszék visszamenőleg kiszámoltatta a tanintézetekkel a hiányzó diákokat, arra hivatkozva, hogy nekik nem jár a kormánytízórai. Jelenleg is csak azok kaphatnak, akik bejárnak, vagy online tanulnak, hangsúlyozta a közgyűlés elnöke.
Háromszéken is arra készülnek, hogy naponta kell korrigálni a kiszállított adagok számát. Henning László, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy három település iskolája vesz részt a kormány kísérleti melegebéd-programjában. Viszont ez esetben nehézségekkel szembesülnek. A málnási, a mikóújfalusi, a berecki iskolák diákjai kapnak ebédet a tízórai helyett. „Azt javasoljuk, hogy a jelenlegi helyzetben ezek a gyerekek ételcsomagot kapjanak a meleg ebéd ellenértékére, különben nem tudják megszervezni, hogy mindenki, az óvintézkedéseket betartva megkapja” – szögezte le Henning László. A javaslatot a prefektúrának is továbbították.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
1 hozzászólás