Hirdetés

Pásztor Sándor: kellemetlen a váradi palotaügy

Nem örül a római katolikus egyháztól elperelt nagyváradi pénzügyi palotának az ingatlanért pereskedő Bihar megyei önkormányzat elnöke. 

Krónika

2016. december 19., 16:192016. december 19., 16:19

2016. december 19., 17:362016. december 19., 17:36

Pásztor Sándor – aki július óta tölti be a tisztségét – az MTI-nek elmondta: a négy éve tartó pereskedésnek az utolsó négy hónapját követhette a megyeelnöki tisztségből figyelemmel, és miután a per első két szakaszában is az egyház javára ítélt a bíróság, nem számított arra, hogy a legfelsőbb bíróság érvényteleníti a visszaszolgáltatást.

„Kellemetlen, de mi mást tehetnénk, tiszteletben kell tartanunk a jogerős ítéletet” – fogalmazott az RMDSZ színeiben megválasztott politikus. Hozzátette: várhatóan a 2017-es év első két hónapjában dönt a megyei önkormányzat az ingatlan felújításáról és rendeltetéséről. Úgy vélte: a patinás palotának közigazgatási funkciót kell adni. Pásztor Sándor elmondta: amióta a megyei önkormányzat élére került, gondoskodott az épület állagmegőrzéséről. Hálóval vonták be a palota homlokzatát, az ajtók és ablakok bedeszkázásával és az őrzés megerősítésével megakadályozták, hogy az ingatlan „csövesek tanyája” legyen.

A megyei tanácselnök egyébként október 24-ei nagyváradi sajtótájékoztatóján – melynek keretében a beiktatása óta eltelt száz nap történéseit foglalta össze – még úgy fogalmazott, amennyiben a tanács nyeri meg jogerősen a tulajdonjogi pert, elképzelései közt az szerepel, hogy oda koncentrálja az önkormányzat fennhatósága alá tartozó közintézmények többségét. Kijelentése kapcsán az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezete közleményt adott ki, melyben arra szólították fel Pásztort, hogy „ne tervezgesse a pénzügyi palota épületébe költöztetett tágasabb, szép új irodájának helyét, hanem intézményvezetőként magyarázkodás és félrebeszélés helyett azonnali hatállyal lépjen vissza a nagyváradi római katolikus püspökség elleni pertől”.

Amint arról beszámoltunk, Böcskei László nagyváradi római katolikus püspök lapunknak azt mondta, a legfelsőbb bíróság szerinte politikai döntést hozott, amikor érvénytelenítette a pénzügyi palota visszaszolgáltatását. Kijelentette: „bőröndszámra” vitték az iratokat a bíróságra, amelyek egyértelműen bizonyították, hogy a palota az irgalmas szerzetesrend tulajdonában volt, ezeket azonban a legfelsőbb bíróság „félretette”. „Itt nem csak az épületről van szó, ez elvi kérdés is. Nem lehet letagadni, hogy amit akkor elvettek, a miénk volt” – fogalmazott a Krónikának a püspök az 1948-as államosításra utalva.

A palotát 1890-ben az irgalmas rend a saját telkén bankkölcsönből építtette, de 1899-ben bérbe adta az Osztrák-Magyar Monarchia pénzügyminisztériumának, hogy a bérleti díjból tarthassa fenn a rend kórházát, mely a szomszédos épületben működött. Az 1948-as államosítás után a palotában járóbeteg-ellátó működött, de a 2002-ben kezdődött restitúciós procedúra elhúzódása miatt az épület állaga annyira leromlott, hogy az egészségügyi intézmény kénytelen volt elköltözni. Az ingatlant 2012-ben szolgáltatták vissza a római katolikus egyháznak. A Bihar megyei önkormányzat azt próbálta bizonyítani a pereskedés során, hogy a palota valójában a magyar állam tulajdona volt, amelyet a trianoni döntéssel a román állam vett át. A legfelsőbb bíróság csütörtökön jogerős ítéletben érvénytelenítette a nagyváradi pénzügyi palota visszaszolgáltatását. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
Hirdetés
Hirdetés