Hirdetés

Pártfúzióval biztosítaná a politikai alternatívát az EMNP és az MPP

Csomortányi István EMNP-elnök és Mezei János MPP-elnök a kolozsvári sajtótájékoztatón •  Fotó: EMNP

Csomortányi István EMNP-elnök és Mezei János MPP-elnök a kolozsvári sajtótájékoztatón

Fotó: EMNP

Első lépésként politikai koalícióban, végső célként fúzióban gondolkodik az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) – erősítette meg a már eddig sem titkolt szándékot keddi kolozsvári sajtótájékoztatóján a két politikai alakulat elnöke, Csomortányi István és Mezei János.

Pap Melinda

2019. november 19., 16:062019. november 19., 16:06

2019. november 19., 16:172019. november 19., 16:17

„Elérkeztünk egy pillanathoz, amikor a bölcsesség és alázat kell felülemelkedjen a korábbi vitákon” – fogalmazott Mezei János MPP-elnök a két párt közötti politikai koalíciót, majd későbbi fúziót bejelentő kolozsvári sajtótájékoztatón. Elhangzott, az előkészület egy éve tart, azóta nagy utat járt be a két szervezet.

„Közösen indultunk, tevékenykedtünk, majd kicsit elváltak útjaink” – emlékeztetett Mezei, hangsúlyozva, hogy mindkét alakulat tagjai ugyanazokat az elveket vallják, követik.

Ezért is fontos, hogy a jelenlegi politikai kiábrándultság közepette „egységes erőt képviselve” tudjanak fellépni, „egy csokorba gyűjteni” a nemzeti érzelmű embereket.

Hirdetés

Mindezt nem az RMDSZ-szel szemben, hanem az RMDSZ mellett kívánják megvalósítani – hangsúlyozta a pártelnök, aki szerint

ha az erdélyi magyar közösség érdekében dolgozik, segítenék a Kelemen Hunor vezette szövetség tevékenységét, de fékként működnének, ha letér a közösség által meghatározott útról.

Mezei elismerte, hogy nem támogatja mindenki a fúziót, de úgy vélte, ha a többség akarata érvényesül, eredményes lesz az együttműködés. Az erre vonatkozó döntéseket január 18-án Csíkszeredában, közös kongresszuson hozza meg a két párt.

Veszélyben az etnikai szavazás

„Az etnikai szavazás érték, mely jelen pillanatban veszélyben van” – mutatott rá Csomortányi István EMNP-elnök, aki szerint a két párt közeledését több veszély is indokolja. Egyrészt magyarországi pártok buzdítják román jelöltre való szavazásra az erdélyi magyarokat – utalt Fekete-Győr Andrásnak, a Momentum Mozgalom elnökének kolozsvári korteskedésére. Másrészt a román pártok is próbálják megszólítani a magyar közösséget, miközben nem ajánlanak megoldást sajátos problémáira.

A harmadik veszély maga a legnagyobb erdélyi magyar párt – hangoztatta Csomortányi –, aki szerint az RMDSZ évek óta monopóliumra törekedett, megpróbált elhallgattatni más hangokat.

A néppárt vezetője szerint a politikai pluralizmus a megoldás arra, hogy az erdélyi magyar etnikai tömböt egyben lehessen tartani, léteznie kell alternatívának, csak „nem valakivel szemben, hanem valaki mellett”. Hozzátette, a két jobboldali párt közötti szövetség az új egység felé vezető első lépés, az erdélyi magyarság számára fontos ügyekben mindhárom politikai szervezetnek fel kell lépnie.

Belső viták – belső megoldások?

„Személyünkben két építőmérnök ül egymással szemben, ezt próbáljuk a párton belül is tenni” – fogalmazott Mezei János, azon reményének adva hangot, hogy a két pártelnök dinamizmusa, tenni akarása meg fogja hozni a gyümölcsét.

„Együtt több komolyságot, hatékonyságot tudunk felmutatni” – jelentette ki. A konkrét lépésekről Csomortányi István elmondta: közös munkacsoportot hoznak létre, ennek a feladata megtalálni a megfelelő jogi lépéseket. Hangsúlyozták, nem pozíciókon egyezkednek, hanem azon struktúrákat próbálják kiépíteni, melyek révén hosszú távon alternatívát tudnak felmutatni. A névválasztásról és a szerkezetről is az említett munkacsoport dönt.

•  Fotó: EMNP Galéria

Fotó: EMNP

A mindkét pártra jellemző belső problémákra vonatkozó újságírói kérdésre Mezei János kifejtette: mindenkinek a saját alakulatában kell orvosolnia azokat.

A polgári párton belüli vitákat elsősorban a Néppárttal való fúzió terve váltotta ki, ennek ellenzői gerjesztik a feszültséget, de a pártelnök szerint a többség akaratának kell érvényesülnie. Csomortányi István úgy vélekedett, „a néppártban nagyon sokan szeretnének problémákat látni”, holott szerinte az alakulatban soha nem volt ilyen szintű együttgondolkodás, mint most. Kijelentette: az EMNP minden nehézség ellenére nagykorúvá válik, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy román pártokkal való együttműködésre is képes.

A jövő évi önkormányzati választásokra utalva elmondta, a két politikai alakulat „komplementer”: ahol az egyik gyenge, a másik erős, így ennek mentén állítanak majd jelölteket.

Erre egyelőre a politikai koalíció tűnik a megfelelő jogi formának, de a végeredmény a két párt közötti fúzió. „Az esetek 99 százalékában szinte pontosan illeszkedik egymásba a két szervezet” – fogalmazott Csomortányi, az éles-kényes helyzetekkel pedig külön foglalkoznak.

Nyitva marad a kapu

Mezei János újságírói kérdésre elismerte, az MPP-nek még érvényben van az RMDSZ-szel kötött együttműködési szerződése, ebben azonban nem tartott semmi kivetnivalót. Szerinte ez a továbbiakban is megmarad, ha a szövetség úgy akarja. Hangsúlyozta,

továbbra is a nemzeti érdek mentén kívánnak politizálni, és az RMDSZ-nek minden olyan kezdeményezését támogatni fogják, amelyek hasznosak az erdélyi magyar közösségnek,

hiszen nem az RMDSZ-szel szemben kell politizálni, hanem a magyar érdek mentén. Elmondása szerint nem tájékoztatták a szövetséget a Néppárthoz való közeledésről, de szerinte nincs is ilyen elvárás. Azt sem rejtette véka alá, hogy meglátása szerint a két párt közötti együttműködés egyoldalúvá vált, mivel az RMDSZ sem a tanügyi törvény módosítására vonatkozó javaslatukat, sem az autonómia-statútumot nem támogatta.

„Nem adhatjuk fel érdekeinket, elveinket anyagi javak miatt” – utalt az MPP-nek átengedett két parlamenti mandátumra.

Hangsúlyozta, az MPP nyitott kapukat hagyott valamennyi fél felé, hiszen a végcél az egységes magyar képviselet és egy nemzeti minimumban való egyetértés. „Azt a luxust nem engedhetjük meg magunknak, hogy kapukat zárjunk be és elzárkózzunk az együttműködéstől” – fogalmazott Mezei.

Ki kit támogat az elnökválasztáson? Az MPP nem tud egységesen kiállni egyik államfőjelölt mellett sem, ezért a választók lelkiismeretére bízza, hogy kire voksol az elnökválasztás vasárnapi, második fordulójában – mondta Mezei János. Csomortányi István szerint az EMNP álláspontja kicsit összetettebb. Semmiképp nem tudnak senkit arra buzdítani, hogy Viorica Dăncilára szavazzon, egyrészt a PSD közelmúltbeli ámokfutása, másrészt az úzvölgyi provokációja miatt. De jó szívvel a Klaus Johannisra való voksolásra sem tudnak buzdítani, mivel „itt is hosszú a bűnlajstrom”. Amire biztatnak: mindenki éljen szavazati jogával, ne hagyja a szavazólapot üresen, hiszen az érvénytelen szavazat is a véleménynyilvánítás egyik formája.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből

Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon

A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon
2026. szeptember 22., kedd

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön

Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön
2026. szeptember 21., hétfő

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban

Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel

Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel
2026. szeptember 20., vasárnap

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet

Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet
2026. szeptember 20., vasárnap

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút

Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
2026. szeptember 20., vasárnap

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon

Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon
2026. szeptember 20., vasárnap

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani

Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani
Hirdetés
Hirdetés