
Hegedűs Csilla: reális igény van arra, hogy létrejöjjön egy híd az itthon élők és az elszármazottak között
Fotó: RMDSZ
Számít az Erdélyből elszármazott magyarok szavazataira Hegedüs Csilla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselőjelöltje, és várja tőlük a megoldandó feladatok listáját.
2020. november 24., 16:472020. november 24., 16:47
2020. december 06., 08:282020. december 06., 08:28
A Románia határain kívüli választókerület RMDSZ-es jelöltlistáját vezető politikus keddi kolozsvári sajtótájékoztatóján beszélt terveiről. Elmondta: a koronavírusjárvány megjelenése óta fokozottan szembesül azzal, hogy nincs igazi intézményes kommunikáció a külföldre távozottak és az itthoniak között.
Az elszármazottaknak számtalan ügyet kell intézniük Romániában, és nem kapják meg a megfelelő tájékoztatást. Úgy vélte:
Képviselőként többek között e hidat próbálná építeni.
Hegedüs Csilla elmondta: a határon túli szavazókörzetben négy évvel ezelőtt mintegy százezren szavaztak. A körzetből négy képviselő és két szenátor szerezhet mandátumot.
Az idei választásokra megteremtették a levélszavazás lehetőségét is, de a határidő előtt, csak mintegy 30 ezren regisztráltak a levélszavazásra. Hozzátette: a külügyminisztérium oldalán elérhető adatok szerint a Románia határain kívüli 748 szavazóhelyiség közül hét lesz Magyarországon. Ezek közül kettő-kettő a budapesti nagykövetségen és kulturális intézetben, egy-egy Gyulán és Szegeden a főkonzulátuson, valamint egy Biharkeresztesen. Valamennyi helyszínen december 5-én és 6-án 7 és 21 óra között lehet szavazni. Kijelentette:
Hozzátette: a március óta lejárt okmányokat is elfogadják. Ezek érvényességét ugyanis meghosszabbította a román kormány tekintettel arra, hogy a járványügyi korlátozások miatt akadályokba ütközött az okmánycsere.
Hegedüs Csilla – aki az RMDSZ kultúráért felelős alelnöki, illetve szóvivői tisztségét is betölti – az MTI kérdésére elismerte:
Ez szerinte azt eredményezi, hogy nagyobb szerepet kap a mozgósítás a választások során. Ha az RMDSZ-nek jól sikerül a mozgósítás, megtörténhet, hogy a magyarság a számarányát meghaladó képviseletet juttat a román parlamentbe, ha viszont nem sikerül mozgósítani a magyar választókat, megtörténhet, hogy a szövetség nem lépi át az ötszázalékos parlamenti küszöböt.
Ha a tervezetből törvény lesz, az e tevékenységi körű céget bejegyző 35 évnél fiatalabbak ötvenezer eurós indulótőkére pályázhatnának. A kreatív cégeknek két évig nem kellene profitadót fizetniük, ha éves forgalmuk nem éri el a százezer eurót, a kreatív iparban dolgozó 26 év alatti fiataloknak pedig nem kellene személyi jövedelemadót fizetniük.
A sajtótájékoztatón részt vevő Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere elmondta: a legfrissebb elérhető statisztika szerint 2016-ban az EU-ban két és félszer annyian dolgoztak a kreatív iparágakban, mint a gépkocsigyártó iparban. Hozzátette: Kolozsváron különösen erős ez a szektor, hiszen az északnyugati fejlesztési régió hat megyéjében bejegyzett ilyen tevékenységi területű cégek 53 százaléka Kolozsváron és vonzáskörzetében működik.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
A kolozsvári önkormányzat lakhatási programja körüli vitát kivitték az utcára: egy nacionalista román szervezet szombaton tüntetést szervezett a Széchenyi téren, tiltakozva a Pataréten élő családok városi negyedekbe való áthelyezése ellen.
szóljon hozzá!